A Cseri útra érve mindig angyali nyugalom lett úrrá rajtunk. Hazai pálya-morzsa…
Itt már ugyanis otthon voltunk. Úgy éreztük: nem történhet velünk baj, hiszen tudtuk melyik házban ki lakik. Név szerint ismertünk mindenkit. Még a Cseri 10-ben is, ahol tanáraink közül laktak sokan, Teller néni, a takarító, akivel mindig el lehetett beszélgetni, néhány házzal arrébb pedig egyenesen kertjéből Jordanics igazgatónk nézte: rendben haladunk-e. De hát rendben haladtunk, miféle rendbontásnak lehettünk volna szereplői…?
