Most, hogy Haász tanár úr nekrológját kellene írnom, amit holnap Jánoshalmán mondok majd el a ravatalánál, csak az életre vagyok képes gondolni. A régi idők focija jut eszembe szüntelen. De nehéz ügy ez, Istenem!
A Rákóczi ifjúsági csapatára épülő Táncsics Gimnázium focicsapata az 1973/74-es tanévben az országos bajnokság második helyét szerezte meg.
Sorsdöntő mérkőzés következett, már mezben ültünk az öltözőben, az
arcokon elszántság és reszketés. A jó Gerosan-krém szagát vette át
minden. Az öltöző bútorzata,a mezek, sportszárak, át a játékosok bőre.
És akkor edzőnk,Haász tanár úr azt mondta:
– A mai mérkőzésre a Rákóczi vezetősége nem engedélyezte, hogy a füves pályán játsszunk.
Ezért a meccs a salakos edzőpályán lesz. Édes gyerekeim! A salak színe
fekete. De azt szeretném, hogy a mérkőzés végére piros legyen. A maguk
vérétől.
Ezt az utolsó mondatot – nyilván a nagyobb hatás, valamint a
szemléletesség kedvéért – üvöltötte már, nehogy illúzióink legyenek
arra vonatkozólag, milyen hangnem uralkodik majd az öltözőben, ha netán
mégis vereséggel jönnénk le a pályáról.
A taktika csakugyan bevált,
igaz előtte három-négy órán át táblára kellett rajzolni, ugyanazokat az
elemeket tartalmazta, amiket mi gyakoroltunk edzésen, csak itt-ott volt
benne egy trükk még, ilyen-olyan fölfutások, mélyről indulások,
súlypont áthelyezések, egyebek. A taktikai értekezlet végén még maga
Kiss Laci is bólintott, jelezve: minden rendben lesz. A szót nem
szaporítom – úgy emlékszem -, négy góllal győztünk. Egyszer az egyik
szurkoló, aki mellékállásban apa is volt, rákiabált a középpályásra,
tulajdon fiára, hogy: Józsika, kapura! És akkor Haász tanár úr is
rákiáltott, hogy édes gyerekem, ki oldalra! A szurkoló pedig ráförmedt
Haász tanár úrra, és azt mondta: a gyereknek én parancsolok.
És akkor Haász tanár úr följebb húzta a sapkáját, és félvállról, de jól hallhatóan azt mondta: otthon biztosan.
Mi pedig, reménykedő cserék, akik mindezt hallottuk, megértettük, hogy a
futball a világ legkomolyabb dolga, abba nem lehet csak úgy
belebeszélni. Még egy szülőnek sem, legyen is bármennyire lelkes
szurkolója a csapatnak…