Hónap: 2019 december

Öregfiúk

Talán most először.

Annyi műhelytitkot tán szabad elárulnunk itt, hogy morzsáink fölé hajolva soha nem érzünk fájdalmat. Nem feladatunk – célunk pedig főleg nem – hogy bizonyos érzések úrrá legyenek rajtunk, s elragadjon bennünket valamiféle hév, aminek szíves segedelmével összehasonlítást tennénk akkor és most közt. Senki – de tényleg senki – nem jönne ki jól az ilyesmiből. Láttunk, tapasztaltunk és megfigyeltünk dolgokat. Utóbbi időkben pedig próbáljuk rögzíteni egy-egy morzsáját ezeknek.
De nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy itt az év vége. Ilyenkor mindig összejöttünk – mi, vidám fiúk, sporttársak – hogy egy meccsen levezessünk. Mit is? Az évet, vagyis mindent. Utána volt mindig a legjobb. Ültünk fáradtan, pár óra választott el bennünket az újévtől, és bizony-bizony nosztalgiáztunk. Kezünkben sörösüveg, de mi annak a Balatoni világosnak az ízét éreztük mindegyre, amit annyiszor ittunk meccs után. Zöld üvegből esett a legjobban, ha emlékeztek még, Sporttársak! És századszor is elmeséltük, hogy mi láttuk, mert ott ültünk a nézőtéren, amikor a Hunyadi Vasutas cseri sporttelepén egy Táncsics – Rákóczi NB II-es mérkőzésen a tizennyolc éves Kiss Laci mekkora gólt lőtt. Cseréből eldöntött mindent. Persze mindenki ott ült a nézőtéren, akiknek ezt mesélhetnénk. De hát mesélni kell. Mi pedig meghallgatjuk öreg sporttársunkat, aki a szemtanú hitelességével elmondja, miként esett Nagy Lajos gólja a Hungária körúton, amivel sikerürlt otthonában két vállra fektetni az MTK-t. pedig micsoda nevekből állt akkor az MTK! Kiss Tibi, Kunszt,Tulipán, Csetényi…
Istenem! El innen,te! (Ezt egy könnycseppnek mondom most épp.) Fáj, hogy már örökké ott szereplünk a Maródiak Listáján. Fáj bizony. Talán most először…

Volán

Abban az időben nagyon fontos tudásnak számított az autóbuszok indulásának helye.

Tizenkét különböző járat, többnyire mindenféle betűjelzések nélkül. A 4-es a legkedvesebb természetesen, a Töröcskei utca végállomással. Esetleg a 3-as, amelyik megállt a Vasutas pályánál is. No és a 12-es a kalinyini városrészbe vitt bennünket, a 7-est és 8-ast pedig akkor vettük igénybe, amikor nyaranként anyánk munkahelyén, a Delta ktsz-nél diák munkálkodtunk. A diákbérleteket pedig – talán negyven forintos áron – a vasútállomással szembeni bódéban vásárolhattuk meg. A busz is része volt az életünknek…

Volt zsákjában minden jó

A jó szakszervezeti bizalminak nem kellett kapkodnia november utolsó napjaiban.

Nem kellett faggatnia a szakszervezeti tagokat, hogy akkor kinél állt be változás a tavalyi évhez képest. Fejből megmondta akármelyik szakszervezetis, hogy éppen hány mikuláscsomagra jogosult gyerek van a szakszervezeti tagok népes családjában. Rendesen télapót szerezni sem volt különösebben nehéz feladat. A tavaly télapónak öltözött szaktárs minden bizonnyal meg is sértődött volna, ha idén nem ő kapja újra a megtisztelő feladatot. Ha adott magára a szakszervezet – márpedig többnyire adott – akkor rendelkezett mikulásruhával, és az ahhoz tartozó szakállal is. Lelkes asszonyok hozták rendbe a nagy nap előtt a piros selyemruhát, gondosan kivasalva, s egyengették, javították a szakállat, még a süveget is kivasalták, hogy minden rendben legyen. A mikuláscsomagok beszerezése is megtörtént, így aztán minden akadály elhárult a sikeres ünnepség megrendezése elöl. A mikulás bácsi mellé mindig került krampusz is, aki kis cetlikről olvasta föl a gyerekekre leginkább jellemző tulajdonságokat. Ezekkel nagy derültséget okoztak a felnőttek körében, és sok-sok örömet szereztek a gyerekeknek a végül mindenki számára megérdemelt csomaggal. Az ünnepségen készült fotókból még a brigádnaplókba is került néhány, mutatva, hogy nem csak úgy – önmagáért – dolgozik itt a gyár és az üzem egyetlen tagja sem,hanem van jövő. Ott állnak a mikulás mellett éppen…

Vörös Csillag mozi

A Vörös Csillag mozi!

Hányszor álltunk sorban itt jegyért, mert olyan filmet láthattunk,amelyet másutt sehol sem. Három forintot a legnehezebb időkben is össze lehetett szedni. Aztán ott vannak a vasárnap délelőtti matinék. Pitkin-filmek, meg az Egy nehéz nap éjszakája, Sándor Mátyás…És eljött az idő,mikor nyirkos kamasz tenyerek lányok keze után kutattak a jótékony homályban. Istenem, micsoda szerelmek szövődtek a nyikorgó székek között. Némelyek életen át tartanak, némelyek persze villanygyújtás után a kijáratnál elmúlnak. És a szűnni nem akaró híradók a film előtt, amelyekből megtudhattuk: jól mennek dolgaink. Zacskóból persze fogy a pattogatott kukorica. Szabadság van,azt gondoljuk: a vásznon szelíd motorosok mennek azon a legendás úton. És Zabriskie Point. Őrület! Micsoda fiatal évek! És még ott a Szabad Ifjúság is…

Bírni cérnával

Nagymama legjobban televíziót szeretett nézni.

Csoda lehetett ez számára. Öregségére fejlődött odáig a technika, hogy a házba hozta a mozit. Ám az, hogy leüljön nagy áhítattal egy filmet megnézni, idegen volt tőle. Megszokta ugyanis hosszú élete során, hogy valamit mindig dolgozni kell. Van-e jobb elfoglaltság tévézés közben, mint a hímzés. Na, nagymama hímzett. Mikor mész fiam a papírboltba – szokta kérdezni,amint fogytán volt a cérnája, fonala. Be kellene menni a Cseliknéhez… Cselik néni a város nagyon komoly intézményeként működött. Fonalat, cérnákat, cipzárt, mindenféle gombokat, tűket árult. Párnák, terítők, abroszok,faliszőnyegek garmadája maradt ránk nagyanyám után. Mindenek az alapanyaga egykor innen származott: a Cselik néni kicsinyke Ady Endre utcai boltjából…

Kétütemű emlékek

Ha végre autóhoz jutottunk, csak nagyon alapos indokkal adtuk később el.

A cseri vásárban minden hónap első vasárnapján nézhettük meg: hol tart a használt autók piaca. Az új autók vásárlása.pedig egyszerűen és ami fontos, kiszámíthatóan működött.

Ugyanis ha netán a család gazdasági helyzete olyan fokra fejlődött,hogy személygépkocsi vásárlását tette lehetővé, hát el kellett menni a Merkurba. Három telephely is volt a fővárosban, és néhány vidéki nagyvárosban is. Lehetett választani például, hogy nekünk Győr jobban tetszik-e. Aztán ott bejegyezték a kérelmünket, sorszámot kaptunk, aminek ismerete nem vitt közelebb ahhoz a kérdéshez, hogy mikor lesz valójában autónk. Persze a Merkurtól hazafelé jövet jól tettük, ha az OTP-t útba ejtettük, hogy a vásárolni kívánt autónk árát vagy annak nagy részét kifizessük. Aztán vártuk az újságok heti híradásait, hol tartanak a Trabant, Zsiguli, Skoda és Wartburg sorszámok. Három-négy év múlva esetleg már pontosabban láttunk, egészen jól megtudtuk az addigi folyamatok ismeretében saccolni, mikor olvashatjuk a mi számunkat. Innentől csak azért drukkolhattunk, hogy legyen olyan szín, amit mi még elviselhetőnek tartunk. Többnyire ugyanis ilyenfajta igények kielégítésére nem volt felkészülve a kereskedelem. Aztán ha végre átvehettük az autónkat, legokosabb volt a már jó előre kinézett szerelő aknájára begördülni. Ott áthúzták a csavarokat, kijavították a kisebb hibákat, és már csak tankolni kellett. Ez volt persze a legkisebb probléma, mindig tele rakhattuk a tankot, a benzinár nem képezett tételt a havi kiadásban.
Csoda-e, hogy amikor megjelentek a használt autópiacok,nagy népszerűségnek örvendtek? Egy-egy jó karban lévő öt-hat éves Zsigulit azonnal meg lehetett itt venni. Természetesen az új áráért. A fiatalabbak értelemszerűen többe kerültek mint az új. Bár ezzel nem törődött senki a nagy boldogságban, hiszen végre autója lett a családnak…

Ipar vendéglő

Istenem, az Ipar Vendéglő! Mennyi, de mennyi szomjas ember talált ott nyugalmat, pihenést!

Ha egy vendéglátó helyen kockás abroszt látok, ma is azonnal a hajdani Ipar Vendéglő jut eszembe. No és a hatvanas-hetvenes évek szolid vendéglátós eleganciája. Nincs fényűzés, csak praktikusság és célirány. Valamint disztingvált cigányzene, mert az kell, az segít a napi görcsök feloldásában. Az árak pedig konszolidáltak, az étel nemcsak ehető, hanem esetenként kifejezetten finom. Az italok közül a csapolt sör igen barátságos áron méretik, és fröccsöt is lehet kapni. Ez így az Ipar Vendéglő. De hiányzik még valami a teljességhez. Nem említettük ugyanis a hely lelkét, lelkiismeretét és motorját: Gyuri bácsit, a főurat. A legjobb fizetőpincér volt, igazi színfoltja a városnak. Tudta ki a törzsvendég, mik a szokásaik, az árakat villámgyorsan adta össze, nem volt sunyi és kisstílű, mi pedig örültünk, hogy borravalóval hálálhatjuk meg a törődést. Az Ipar még a nyolcvanas évek elején is méltán lehetett törzshely. Jaj, azon a kockás asztalon szívesen elfogyasztanék zeneszó mellett egy jó cigánypecsenyét egy korsó csapolt Kinizsi mellett…

A Hegyi Tanár

Dr. Martyn Róbert gyógyításai hozzá tartoznak a városhoz. A legendás Hegyi Tanár évtizedeken keresztül fogadta a betegeket a Róma-hegyen.

Rippl-Rónai József nevelte. Fogalom volt, a tudomány és alázat embere. Soha akkora taps nem hangzott el a városháza dísztermében,mint amikor bejelentették: a város díszpolgára lett.

Az én első találkozásom akkor esett meg vele, amikor még anyám is csak gyanította: áldott lett állapota. Mint mesélni szokta, éppen akkor beteg apámat kísérte hozzá, amikor a vizsgálat végeztével odasandított a doktor úr, és megkérdezte: No, maga meg terhes? Jól van. Majd lesz egy nagy fia. És a bizonyosság kedvéért még hozzátette: focista lesz. (Erről az utóbbiról tudom megoszlanak a sporttársi vélemények…ám én beteljesült jóslatként könyvelem el.)
Martyn Róbert jóságára jellemző eset, hogy midőn éppen kezelésben részesítette a páciensét, és akkori viszonyok között is nevetséges tíz forintot kért az injekcióért, mondván: ez olyan olcsóbb fajta, az esetet meghalló bejárónő elégelte meg a helyzetet. Amíg a doktor úr tíz forintért vizsgál, a hozzátartozók ellopják a tyúkokat az ólból. Álljon már a sarkára doktor úr! – kérlelte.
Nem kell nekik szólni – válaszolta. Biztosan éhesek…

Kész a leltár

Volt idő, amikor József Attila sorai szállóigévé váltak. Senkinek eszébe nem jutott volna megkérdőjelezni ezt az életművet.

Tudta sorait idős, fiatal. Mostanában nagy divatját éli a könnyűzenében a remixelés. Talán mert mostanra fáradt el ez a műfaj, kicsit úgy érezhetik a képviselői, hogy már minden jót és érdekeset kitaláltak.

J.A.–remix
Balatonszárszó – Április 11.

József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még anyámtól örököltem. Kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám. Nyisson ajtót nekünk a reménység.
Hát kijöttem ide. Hová forduljon az ember, ha nem tartozik a harcosok közé? Okos fejével biccent, nem remél. Senkije sincsen, nem éri gyász, akire csak egy párt vigyáz. Hol van a miniszter, aki nemrég ült egy kicsit csendesen a félhomályban?
Óh, én nem így képzeletem el a rendet. Forgolódnak a tőkés birodalmak, a tőke szennyében gázolunk. Bankárok és tábornokok ideje ez. Csípjük csak fülön.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni. Kell ez nagyon, igen nagyon, napkeleten, napnyugaton.
Most azon muszáj elmerengnem, ezernyi fajta népbetegség, ős patkány terjeszt kórt miköztünk. Még nem nagy az ember. A lét dadog csak, a törvény a tiszta beszéd.
Óh, én nem így képzeltem el a rendet, de szeretnék gazdag lenni. Aki szegény, az a legszegényebb. Túllépek e mai kocsmán. Magyar vagyok, de európai. Új ezerév új magyarokra marad. Hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg. Ne félj. A szép szabadság csak ostobaság. Ne légy szeles. Légy fegyelmezett. Ki tiltja meg, hogy elmondjam: ki vagyunk osztva, megvan helyzetünk, az érdek, mint a gazda, úgy igazgat.
Az igazat mondd, ne csak a valódit: magának rág mind, aki rág. Világosítsd föl gyermeked: bérünk van, de nincsen örömünk. Gyilkolt ma is a kokain. Őrizd meg jól az életedet. Úgy őrizz, mint ki gyilkolna. Mért görbül kicsikém a szád? Érted haragszom, nem ellened. Láttam a boldogságot én: sekély e kéj.
A rakodópart alsó kövén ültem, a város peremén, ahol élek. Az egész emberi világ itt készül, így mindegyik determinált.
Szállj költemény, szólj költemény. Mit érdekelne engem a költészet maga. A semmi ágán ül szívem.
Fecseg a felszín, hallgat a mély. Óh, én nem így képzeltem el a rendet. Hát miféle anyag vagyok én? Ne add el magad öregem! Ha férfi vagy, hát légy férfi. Nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet. Csak most értem meg apámat.
Magamban bíztam eleitől fogva. Jaj, szeressetek szilajon! Hallottam sírni a vasat. Vasútnál lakom. Vonatfütty. Visz a vonat. Nem nyafognék, de most már késő. Ebbe más is belehalt már. Kész a leltár. No de hát ne búsuljatok…

Kéthasábos remény

Az a szüntelen remény.


Az hajtott bennünket péntekenként a totózóba, hogy fogadalmunk ellenére megkísértsük legalább két hasábon a szerencsénket. S ha már ott voltunk, megkockáztattunk a tuti tippek mellett néhány kétesélyt. Biztosak voltunk a nyereményben. A szombat rendesen tervezgetéssel telt, hogy mit veszünk majd a nyereményen. Aztán a hétfői Népsport címlapján ott olvastuk: Az éllovasok fekete vasárnapja. Alatta pedig valamivel kisebb betűkkel: Megtorpant a Hódgép-Metripond. Nem volt mit tenni. Örültünk, hogy nem vagyunk a maródiak listáján…

Régi havak

A télre mindig mindenki felkészült.

A felkészülés mindig nagyon jó ütemben haladt. Erről az újság is beszámolt. Nem is volt ezzel különösebb baj. hanem a hóesés! Az mindig lelassította az életet. De hát nem volt semmi sietős dolgunk. És mindig jött a lakosság és a köztisztasági vállalat nagy barátja: a tavasz…

Koszorúzás

Mentünk koszorúzni.

Úgy tanultuk, hogy ezen a napon szabadult föl a város. És hogy mi, valamennyien a szabadságunkat a hős szovjet katonáknak köszönhetjük. Ezért teljesen természetes volt,hogy hálásnak kell lennünk, mi magunk is felkötöttük a vörös nyakkendőt, és osztályonként,fegyelmezett sorokban indultunk a szabadságról elnevezett parkba. Ott további fegyelmezettséggel hallgattuk a szovjet és a magyar himnuszt, majd a szónok következett. A szónokok is a szabadságról beszéltek folyton. Hogy az mennyire fontos. Annak hiánya ugyanis megnyomorítja a lelkeket, elsorvasztja az egyént, beteggé teszi, nemcsak az egyes embert, de a nemzetet is. Ez ellen fellázadni pedig a legnagyobb hősiesség, amit ember tehet.
Ott álltam tízévesen, elgondolkodtam ezeken a mondatokon. Emlékszem, legbelül mennyire elszomorodtam, és sajnáltam, hogy nálunk semmiféle hibája nincs a rendszernek, a legnagyobb szabadság van, és csaknem sírva fakadtam, hogy nekem emiatt nincs miért fölemelnem a hangom, és a nép mellé állnom. Ezért én már soha, de soha nem lehetek hős. Rettenetes érzés volt…

…és jöttek az ünnepek

Macik és társasjátékok,labdák, fölhúzható csodamasinák. A játékipar leleményes fejlesztői nem hagyták cserben a gyerekeket. És karácsony előtt érdemes volt levelet írni a Jézuskának, mert minden gyerek számíthatott arra: kérése meghallgatásra talál…

Teltház a cukorgyári gödörben

Vannak érzések, amik soha nem múlnak el.

Nem volt akkor még stadion. Pálya volt, legföljebb ha cukorgyári gödör, és mi ott ültünk a nézőtéren, szorosan, hogy mindenkinek jusson hely. Ültünk, és ámultunk, ahogy Burcsa a hosszú sarokba csúsztat, ahogy Nagy Lajos Konrád elé passzol, és ahogy Kiss Laci rávezeti a válogatott Kerekire a labdát, és bizony…de hát tudjuk miképpen szoktak az ilyesmik végződni. Góllal, góllal, és mi az ég felé tartottuk kezünket, míg ott lent, abban a sokat látott gödörben a mienk játszottak. A mieink…