Néha a Somogyi Néplap egy-két oldalon át csak számokat közölt, számokat és számokat. Nem szerettem ezt, mert nem lehetett olvasni.
Ilyenkor viszont anyám előhozta a szobából az összegöngyölt békekölcsönöket, kirakta névérték szerint, osztály szerint, sorszám szerint, és olvasta apámnak, aki pedig böngészni kezdett, majd megszólalt: nincs. Néha előfordult, hogy ránk mosolygott a szerencse. Kétszáz forintért hajdan jegyzett békekölcsön egyenesen ötszáz forintot ért. Igaz, a jegyzés és a nyeremény között eltelt húsz-huszonöt év, ám mégis csak nyeremény volt az az ötszáz forint: talált pénz. És anyám már aznap kitalálta azt is, mit vásárol ezért a talált pénzért. Aztán felsóhajtott: Istenem, de sokat kellett ezért dolgozni…