A Tanácsház utcai kis műhelyben csodák történtek.
Festmények, rajzok, fotók kaptak olyan keretet, amelyekkel még a gyengébbre sikerült produktumok is egyszerre műalkotás gyanújába keveredtek. Kimmel József nemcsak a képkeretezéshez értett, hanem maga is képzőművésznek számított. Jócskán megelőzte korát, hiszen már a hatvanas-hetvenes években feltalálta az „idővonalat”. A város egy-egy közismert emberéről készített szeret teljes karikatúrákat, amit közszemlére tett ki, mégpedig a saját üzletének kirakatába. Mentek a járókelők, és tudták, hogy érdemes ott megállni. Csakhamar híre ment a városban, hogy most éppen ki a soros „áldozat”. Aki számított a városban, előbb-utóbb ceruzavégre került. Illetve életre kelt azokban a Kimmel-keretekben…