Hetvenhét esztendős lenne Cseh Tamás. Ma, a Magyar Kultúra Napján.
Minden időben őrzök egy cetlit. Cseh Tamás írta rá akkori elérhetőségeit, csaknem negyven esztendővel ezelőtt.
Forró júliusi nap volt, állítólag annak az évtizednek a legforróbb napja. És
mi ezen a kánikulai napon szó nélkül gyalogoltunk Nagy Fecó barátommal
Révfülöpről Kővágóörsre. Nem méltatlankodtunk, nem mondtuk, hogy máskor kellett
volna talán jönni. Ugyanis küldetésben voltunk. Cseh Tamáshoz tartottunk.
A főiskola legújabb tanársegédeként – amolyan senki másnak nem kellő állásként
– megkaptam a közművelődési titkár címet. Magam pedig megtiszteltetésnek vettem
ezt, mert a rendezvényeket én szervezhettem. Cseh Tamás egyik tavaszi kaposvári
fellépése utáni beszélgetésen említette, hogy a nyarat kővágóörsi házában
tölti, ha arra járunk, menjünk csak be hozzá. S mi mentünk. Apropót ehhez az
szolgáltatott, hogy a főiskolán szerettünk volna Cseh Tamás-klubot indítani.
Ehhez kértük támogatását, no és legfőképpen beleegyezését.
Mindkettőt megkaptuk…
Így aztán szeptemberben az induló tanév tervezésekor a legkomolyabb programként
jeleztem a klub elindulását, mint ami már a névadóval is egyeztetve van. A
finomságokra mindig érzékeny főnököm azonban valamit megsejtett. Ezt egyeztetni
kell. S én mentem egyeztetni a nevezett igen fontos személyhez, ma már nem is
tudom a beosztását, de fontos személy volt akkor. Cseh Tamás-klubra van
hallgatói igény – kezdtem jövetelem célját. Amúgy 1981-et írtunk, szép volt a
világ, igaz a szocialista tábort aggasztotta némileg a lengyel helyzet. Emberünkben is ott
munkált a félelem, mert hosszasan ízlelgette a szavakat: Cseh Tamás, Cseh
Tamás….jaj, a csehekkel annyi baj van, most meg itt vannak még a lengyelek
is…nem lehetne valami frappánsabb nevet kitalálni annak az ifjúsági klubnak? –
kérdezte. Dehogynem! – válaszoltam azonnal: legyen százszorszép. Az nagyon jó,
mehet mondta, és mi még aznap elkezdtük
rajzolni a plakátokat…