Az úgy volt, hogy midőn jöttek a nőnapok, mi, páran fiúk, a gimnáziumi osztályból elindultunk a töröcskei erdőbe.
A feladat nem lehetett egyéb, mint hogy nagyobb mennyiségű hóvirágra tegyünk szert. A zselici erdők közelében nagyon jó volt középiskolásnak lenni, mert kedvező időjárás esetén hóvirág-szőnyeg fogadott bennünket. Otthon aztán szépen csokorba szerkesztettük a megfelelő anyai útmutatással, nyolcadikán pedig korán iskolába mentünk. Amikorra megérkeztek a lányok, már a padjukon ott várta őket a hóvirágcsokor. Tanárnőinket is szépen, sorban megköszöntöttük. Így tartottuk illendőnek.
A hóvirág a nőnap azóta is elválaszthatatlan nekünk! Éljen minden bájos szép nő, beleértve minden nőt…