Elképzelem, hogy miképpen dolgoznánk ezekben a napokban egy szerkesztőségben. Végül is sajtónap van.
Kercza Imrét mindenképpen a számok érdekelnék. Hány ember hány nap alatt hány vírust kapott el. Mennyi védőmaszk van, mennyi lélegeztető gép. Semmi líra, husikám – mondaná. Csak a tények.
Paál Laci odasúgná nekem elmenőben, hogy legyen a cikkben azért majd a végén emberi arc, emberi hangok szólaljanak meg, no és persze emberi érzések.
Aztán menne kik-ki a maga dolgára. Én mégis valami olyasmit írnék, hogy majd jól meg fogunk halni a legvégén, hiába itt minden önkínzás, ének.
Mindegy is, persze, teljesen mindegy, hogy mit írnék. A lényeg, hogy jó lenne az a másnapi lap, annyi szent. De hát végül is ezért vagyunk (illetve voltunk), – mi újságírók- ezért van (illetve: volt) minden: önkínzás, ének, stb.