A cseri felüljáró

A cseri sorompót hányszor, de hányszor éppen az orrunk előtt eresztette le a bakter!

Azt is hihetnénk, hogy a hetvenes években megváltásnak tekintették az itteniek a gyalogos felüljáró megépítését. Pedig nem! Mert amint lezárták a sorompót , ott volt rögtön a dilemma: érdemes-e nekivágni a lépcsőknek, avagy a következő percekben már jön a vonat. Később, amikor kocsival járhattunk, ugyanez vonatkozott az autós felüljáróra is. Ezért aztán legtöbbször hazafelé menet megvártuk, amíg elmegy a vonat, de előfordult gyakran, hogy a bakter kiszólt, lesz még a gyékényesi is, de baj akkor sem történt. Vass Jóska bácsival ilyenkor megbeszéltük, mikor érkezik várhatóan farmer majd a Somogy Áruház férfi ruházati osztályára, mert akkor nekünk eltesz egyet, csak be kell mennünk érte. Fontos kapuja lett tehát a Csernek a sorompó…Türelemre, kitartásra és önuralomra nevelt bennünket…Ezért aztán ha türelmes, kitartó, és nagy önuralommal bíró emberrel találkozunk, nyugodtan megkérdezhetjük tőle: nem a Cserben lakott-e véletlenül. Nagy a valószínűsége, hogy igennel válaszol…

%d