Hónap: 2020 április

Üzemi étkezdék

A nagyobb vállalatok többnyire gondoskodtak dolgozóikról. Így rendelkeztek például konyhával.

Ezek a cementlapos ebédlők várták a dolgozókat általában már fél tizenkettőtől. Először a népes irodákból érkeztek az éhes dolgozók, ott szenvedett legkisebb fennakadást a félbehagyott munka,aztán pontban déli tizenkettőkor abbahagyták a fizikai dolgozók is a munkát. Sorban állás következett, mindenki fogta az egyentálcát, s tette rá a levest, a másodikat. Ó, azok a vastag falú egyenpoharak! Kancsóban a többnyire viaszkos vászonnal letakart asztalon pedig ott a langyos víz!
Ilyenkor aztán meg lehetett beszélni a jó történeteket, a tegnap esti tévéműsort, a meccset, mindent. Aztán vissza kellett vinni a tálcát, és irány a termelés. Aki netán még éhes maradt, vehetett egy szalámis zsömlét a büfében. Körülbelül ugyanannyiba került, mint az ebéd…

Erdősor utca

Ültünk a végeláthatatlan udvaron, s nem értettem a nagymama szemébe szökő könnyeke
Kérdezni sem lehetett tőle semmit. Állandóan csak arról beszélt, hogy holnap elutazunk Kaposba,és végleg ott fogunk lakni. Csak nyári szünetekben jöhetünk Szendi-hegybe, mert az iskola, ahova majd járni fogunk, hosszú szüneteket is ad. Apám, hogy elterelje búcsúzkodó figyelmünket, hangosan olvasni kezd az aznapi újságból, egy John Kennedy nevű elnökről, akit tegnap meggyilkoltak. Hiába minden, mégis szipogva hagyjuk ott nagymamáékat.
A nagy teherautóból az Erdősor utcában szálltunk ki. Az utca jóindulatú kifejezés még ekkor, hiszen jobboldalt inkább dzsungelnek nevezhető vadon vette körül azt a tisztást, amely később meghatározta az életemet és öcsémét is; a cseri lőtér vidékének kimeríthetetlen lehetőségei.
Családunk fél évszázadnál is hosszabb idő óta őrzi az első cseri napok egyikéből egy mondásat öcsémnek, aki egyetlen kérdésbe sűrítette véleményét:
„Ez nektek Kaposz?”
Visszatekintve: igaza volt, hiszen az aszfalt nélküli utca kátyúi közé egy könnyű nyári eső után sem merészkedtek be a Warsavák, vagy ha elővigyázatlan sofőrök mégis megtették, örülhettek, ha valamelyik házban otthon leltek valakit, aki megsüllyedt járművüket segített kimenteni.
Anyámnak a tanácson egy irodás hölgy gratulált,mert szerinte a város egyik legszebb pontján vettünk telket. Elmondta, hogy a tervek szerint az erdő helyén park lesz, új iskola, óvoda, majálisokat, vásárokat tartanak majd. Egyesek még azt is tudni vélték, hogy kisvasút vezet a töröcskei legelőig, ahol mesterséges tavat létesítenek, és állatkert építését is tervezik.. Szóval: volt remény bőven…

Takarékbélyeg

Gyűjteni kellett.

Az osztályfőnökök egyik szép feladata volt az általános iskolában a takarékbélyeg árusítása. A tanítás megkezdése előtt rendszerint elővette a bélyegeket Király Margitka néni, és csak annyit mondott: takarék! Már képeztük is a katedra előtt a sort, kezünkben 1, esetleg 2 forintost szorongatva. Ha netán új, eddig nem látott bélyeg kerülhetett a kollekciónkba,rajta például Gagarinnal, azt mindannyian megcsodáltuk. Aztán beragasztottuk a bélyeggyűjtőnkbe. Álmunkból fölébresztve is tudtuk,hogy éppen mekkora összeg fölött rendelkezünk. Nem volt más feladatunk, csak várnunk kellett. Várnunk és reménykednünk abban,hogy sok kicsi sokra megy…

Távol Kaposvártól

Horváth Gyula tanár úrtól nemzedékek tanulhattak ebben a városban idegen nyelvet. Angolt, spanyolt, portugált, oroszt: ki mit szeretett volna.

A hetvenes évek végén valamennyien nagyon irigyeltük. Hogyne irigyeltük volna, amikor Nyugatra menni is nagyon nagy kalandnak számított. Ő viszont egy ösztöndíjjal Mexikóba mehetett, egészen fél évre. Nagyon vártuk vissza,hogy meséljen, azokkal a fordulatokkal, amikkel mesélni csak ő tudott. Az első gondosan megcímzett levelünkre válaszolva megkért bennünket: ne írjuk a neve elé legközelebb,hogy doktor,mert azt Mexikóban nagyon komolyan veszik, azonnal gazdag embernek tekintik, ezzel egyidejűleg pedig fölemelik a lakbérét. A továbbiakban ehhez tartottuk magunkat.
Aztán amikor megérkezett, hamarosan élménybeszámolóra hívtuk. Emlékszem a dián bemutatott képek közül egy maja piramisra, aminek sok lépcsőjét csodálkozva néztük.
-Egy fél napomba került,mire fölértem – mesélte a tanár úr. Képzeljétek hogy elcsodálkoztam, amikor megláttam az egyik padon ott ülni volt osztálytársamat.
Ezen aztán mindannyian jót nevettünk. És mit szólt az osztálytársa – kérdeztük.
-Nem mentem oda hozzá. Soha nem kedveltem – mondta a tanár úr.
Az ilyen történeteket persze,hogy megjegyzi az ember…

Szörényi 75!

A hatvanas évek közepén  egy nyári napon  átjött hozzánk a szomszédból Patkó Mariska néni. A mindig kedves nénike ezúttal teljesen feldúltnak látszott. Nagyanyámnak kezdte mesélni mi történt.  Telepes-anódos rádiójukban az imént  hallott valami  egészen elképesztő dalt.  Csak azt mondogatták benne, hogy táskarádió, táskarádió,  táskarádió.   Patkó Mariska néni elbeszélése alapján annyira szörnyű volt ez, hogy jogosan vonta le a következtetést másfél-két óra múlva, amikor már búcsúzni készült, hogy körülbelül most lett vége a világnak, ezzel az őrületes zenével, és valami egészen más, egészen új kezdődik.

Ma már tudom: ebben is is –  mint annyi másban – igaza lett.

Csakugyan új világ kezdődött.

A hatvanas éveket ugyanis nem tudjuk elképzelni az Illés-együttes nélkül.  Ha most keresem emlékeimben ezt az időt, leginkább  Szörényi Levente  hangja cseng a fülemben, amint a Little Richard énekel után beleüvölt a mikrofonba. No, az volt a hatvanas évek Magyarországában  a jel. Jel a fiataloknak, hogy figyelni kell, résen kell lenni, nem szabad vegyülni, bele a nagy átlagba.

Ezekben az években a Szörényi – Bródy alkotópáros a legmagasabb minőséget jelentette. Él  még itt egy-két generáció,  amely tagjainak  az öntudatra ébredését nagyban befolyásolták ők dalaikkal, magatartásukkal.   A későbbi évtizedekre aztán minden bonyolultabb lett, de ez most nem tartozik ide.

Hanem az tartozik ide, hogy Szörényi Levente  75 esztendős lett. És éltesse az Isten nagyon és sokáig!

A „Kiskomlós”

Komlós István színművész kilépett az élet függönye elé, és meghajolt az elmúlás előtt. 89 esztendős volt.

Az a színész volt, akit elég volt egyszer látnunk ahhoz, hogy örökre megjegyezzük. A hatvanas években kevés bemutatót tartottak nélküle a Csiky Gergely Színházban. Elsősorban az abban az időben gyakorta műsoron lévő operettekre emlékezhetünk, amelyekben mindig vidám perceket szerzett jelenlétével, alakításaival a nézőknek. Az immáron kaposvári jelenségként emlegetett színháztörténeti időszakot megelőzően ő önmagában is jelenség volt. Termete miatt mindenki csak Kiskomlósnak hívta. Kedves, mindig vidám személyisége filmeken is megmaradt. Szerepelt például a Mephisto című Oscar-díjas filmünkben is.A színházi legendák szerint ő volt az első, aki az 1955-ben alakult társulathoz aláírt. És innen ment nyugdíjba, harminchat évvel később.

Kísérje vastaps a mostani hosszú útját!

Természetjárás

A jobb életminőség ékes bizonyítékaként könyvelhetjük el a turisták számának ugrásszerű megnövekedését.

A kulturáltabb természetjárás biztosítása is közügy lett. Szállások épültek ezért a Gyertyánosban, ahol rendbe hozták a forrást környékét is, és bakancsos szállásra alkalmas házat avattak Simonfán is. Volt hát már hova menni…