Az utolsó népművelők egyike is eltávozott közülünk. Pap János ugyanis abból a nemzedékből jött, amelyiknek között még voltak olyanok, akik életüket tették föl azért, hogy terjesszék, ápolják a kultúrát. Sok éven át igazgatója volt a kaposvári Latinka Művelődési Központnak. A rendszerváltás után is makacsul hitte, hogy szükség van az ott folyó munkára, az előadásokra, a szakkörökre, tanfolyamokra. Persze rosszul gondolta: akkor már csak az épületre volt szükség. Az elmúlt évtizedekben gyakorta találkoztunk a Bányai Panoráma Egyesület rendezvényein, ahol mindketten tagok vagyunk. Valamennyi rendezvény fénypontja volt, ha billentyűs hangszerével játszani kezdte a régi-régi slágereket. Ilyenkor jobb kedvünk lett valamennyiünknek. De a legjobb kedve mindig neki volt.
Egy örök reménykedő ment el közülünk. Nyolcvanhárom évesen. Azzal az óhajjal engedjük el barátunkat, hogy legyen könnyű néki a föld!
