Nagy cseri árvizek

Hóolvadáskor vagy nagy esők idején gyakran csak donneri kerülõvel térhettek haza az itt lakók,, hogy hírül vigyék: a Csert ismét viszi a víz.– A mi házunk előtt volt a kikötő – meséli a Cseri út vége felé lakó Fekete Károly bácsi. Emlékeiben mélyre kell hogy ásson, hiszen nyolcvanévnyi történetet halmozott már föl. Ebből hatvanat a Cserben töltött. A későbbi városrészt ismerő embernek nehéz elhinnie, hogy a szelíd Kapos miként vehette föl Petőfi Sándor kedves folyójának szokásait, s öntötte el még ezeket a jó pár száz méterre levő házakat is. Bizonyságul régi-régi fényképeket mutat Fekete Károly. Nagy sózó teknőkből néznek ránk rövidre nyírt hajú kisfiúk, valahonnan a harmincas évek derekáról, s láthatóan még élvezik is, hogy lapátolhatják a vizet.

A szöveg 1984-ből való. A fotó a harmincas évekből. Így megy ez…

%d