Puttony történetei

Tóháty László vagyok.A néhai Hit együttes és a mai PuttonyHIT-Rock zenekar énekese,szájharmonikása,szövegírója,bohóca stb….Ezt csak egy ember mondhatja el magáról,aki a hatvanas-hetvenes évek színes egyénisége volt a városban. A morzsák oldalának indulásakor vettem föl vele a kapcsolatot, kérve, írja meg röviden kalandjainak történetét. Most, hogy halálhíre látott napvilágot, ezzel az írásával búcsúzunk tőle.


Megpróbálom elétek teríteni, a rajongóimtól és az újdonsült házasságomból -kezdi történetét mesélni Puttony. 1982ben,amikor a Hit együttes a csúcson volt,az egész ország dalolta számainkat.Telt házas koncertek a fővárosban,vidéken úgyszintén.Minden erőlködésünk kudarcot vallott. A Hanglemezgyártó Vállalat a világért sem volt hajlandó kiadni az első lemezünket.
Erdős Péter elhíresült szavai:Puttonykám akkor lesz lemezetek,ha bementek a vasboltba és vesztek egy tábla vaslemezt.Az én szívemet ez annyira lebombázta,hogy azonnal elhatároztam,lelépek,itt hagyom ezt az egész országot.Igen ám,de ez nem volt egy egyszerű mutatvány!Abban az időben én minden próbálkozásom ellenére sem kaptam nyugati,kék útlevelet.Olyan fájdalom volt a lelkemben,hogy éjjel-nappal azon törtem a fejem,hogyan tudnék innen lelépni!Aztán kezdett előttem kibontakozni az én kis tervem.A Csepel Művek párttitkárának a lányának megkértem a kezét!Örömmel igent mondott.Ígértem neki,hogy Dortmundba megyünk nászútra.Hú nagyon tetszett neki Azonnal megkaptam a hőn áhított kék útlevelet.Tettem és vettem,intézkedtem.Azt mondtam az új asszonykának,hogy vidéki turnéra megyek,ami abban az időben gyakran megtörtént.Fogtam a kis táskámat és a bőrnadrágban és a bőrdzsekibe elosonkodtam a Keleti Pályaudvarra,és az előre, titokban megvásárolt jegyemmel felszálltam a Németországba induló vonatra.Az új asszonykát meg szépen,szolidan itthon felejtettem.Dortmundban már vártak a régi zenész haverok.Megcsináltuk az új zenekart,de mint később kiderült: semmire sem mentünk vele.
Ismét elkeserített,olyannyira,hogy másfél éves dortmundi tartózkodás után leszöktem Dortmundból Olaszországba.Átmásztam Novo Goriciánál a határon a kerítést óriási viharban,majd az olasz határőrök leszedtek a szöges drótos kerítésről és bevittek a határőr szobára.Tulajdonképpen innen indultak be az én kalandjaim.
Puttony azt is megígérte,hogy megfelelő számú lájk esetén beszámol arról is,hogy sikerült kijutnia Amerikába, majd 13 évet ott letölteni. Regényének címe egyébként: Mi van a Puttonyban?

Piaci

Gyertyás László felvétele

Igen, enni egy hurkát, inni egy sört. Nyár, vagy éppen ősz, alkudni muszáj.

Sehol másutt nem lehetett annyira finom hurkát enni, mint a piacon. Másutt is voltak jól eltalált töltések, ám a miliő! Az adta az igazi ízt a hurkának, s nem a fűszerezése. Közben nézni a nyüzsgést, nézni, hogy miféle alkuk folynak, gyümölcsre, zöldségre. És házi készítésű minden. A hurka, a kolbász és a pecsenye…

Mária, vödörrel

Gyertyás László felvétele

Már több mint negyven esztendeje, hogy megnyitotta kapuit a szennai skanzen. Egyszer Csepinszky Mária elmesélte egyik kedves emlékét.


A földművelési minisztérium egyik osztályvezetője érkezett francia vendégével a szennai falumúzeumba. A baj csak az volt, hogy Mária éppen Szirják Imre bácsihoz ment egy vödörrel, mert a falusi barátnéi azt tanácsolták néki: a házak falán csak úgy áll meg a sárból tapasztott vakolat, ha abba tehéntrágyát tesz. Na, Mária éppen ezt az anyagot cipelte, amikor észrevette a múzeum kapuja előtt bizonytalankodó delegációt. Azonnal „szolgálatba lépett”, és érdeklődött, mi járatban vannak. Midőn kiderült, hogy mit szeretnének, Mária letette a nem éppen fényes tartalmú vödröt és bemutatkozott. A minisztériumi ember kollégáját is bemutatta, mire Mária szívélyes bienvenu chéz nous! köszöntéssel franciául tessékelte beljebb őket. Évekkel később a magyar vendéglátó újra ellátogatott Szennába. Ekkor mondta el Máriának, hogy francia kollégájával azóta is találkoznak, és a ő mindig a magyar vidéket dicséri, mondván, hogy ott még a trágyát vödörben hordó falusi emberek is beszélnek franciául…

Féláras könyvek

Olvasni kellett.

Híre jött, hogy a könyvesbolt is leárazta árukészletét. És mentünk, és böngésztünk, és vásároltunk. Otthon pedig elolvastuk a frissen és olcsón szerzett könyveket. Mert tudtuk: minden könyv egy új világot jelent…

Dömdödöm

Jóllehet akkor járt utoljára Kaposváron Lázár Ervin.

A színházban mutatták be egyik darabját, tán a Berzsián és Didekit. Előadás után kimentünk Király Ágiék újlaki pincéjébe, ahol bizony jól múlattuk az időt. Szép hangú társaság gyűlt össze a tiszteletére, így a legszebb népdalok kerültek elő, egészen éjfélig. Már autóba szálltunk volna az újlaki temető parkolójában, amikor eszembe jutott, hogy elhoztam én az emlékkönyvemet, amibe szerettem volna, ha Lázár Ervin ír néhány sort. Szívesen megtette volna, ám semmit nem lehetett látni. Ekkor valaki fáklyát tartott a motorháztető fölé, és Ervin írni kezdett: „Temetőben, fáklya mellett, várom, hogy tán eltemetnek”. Most újra elolvastam. Dömdödöm…vagyis: Isten éltesse mindörökké ezt a nagy magyar írót, akármerre jár is. Hiányzik nagyon…

Árpi bácsi

Meghitt, rendszerváltozás utáni késő délután volt. Lehettünk körülbelül húszan, ismert helyi személyek és intézményvezetők, akik valamennyien Göncz Árpádra vártunk.

A köztársasági elnök egész napját a mi városunkban töltötte. Látogatásának utolsó programpontjaként a „találkozás helyi értelmiségiekkel” kitétel szerepelt. Abban az időben még nekünk is volt szerencsénk ide tartozhatni. Kicsinyke késéssel érkezett is Árpi bácsi, aki rögtön megölelte Takáts Gyula írótársát, majd a pulpitusra lépve elnézést kért a jelenlévőktől. Gyerekek – kezdte – én csak tanácsokat tudok adni nektek! Mindössze kétszázezer forint éves keret fölött rendelkezhetem. Azt pedig arra tartogatom, ha bejön valaki hozzám, és azt mondja: megunta ezt az életet, és föl akarja gyújtani magát, de nincs benzinre pénze, hát akkor elvárható, hogy a köztársasági elnök tudjon neki adni. Mosolyogtunk persze mindannyian. Jó kedvünk volt,arra tisztán emlékszem…

Gilice utca

Gyertyás László felvétele

Csak erős idegzetűeknek volt tanácsos behajtani  ebbe az utcába. Kivált kisebb vagy éppen nagyobb esőzések után.  Valahogy soha nem jutott erre az utcára pénz, hogy rendbe lehessen tenni. Így aztán maradtak a gödrök, a kátyuk, és maradt a türelem. No meg az óvatosság. Rájöttünk, hogy soha nem szabad elhagynunk a járt utat, a járatlanért. Ennek a fölismerésnek amúgy hasznát vettük máskor is. Mert örök érvényű igazság…