Voltak épületek, amik már akkor régi-régi időkből maradtak meg. Jó volt előttük megállni, ablakukon benézni.
Megállni, és ablakukon benézni. Előfordult: üvege sem volt már annak az ablaknak, így tűnődhettünk azon is: ablak-e egyáltalán a puszta keret. Hogy mi tesz ablakká egy ablakot. Ifjak voltunk, ilyesmi is érdekelt bennünket. Aztán új s új városrendezési tervek jöttek, s ezek a régi épületek eltűntek. Ez a sorsa a régi épületeknek egyébként, hogy hosszú szolgálat után eltűnjenek, és újak épüljenek helyükre.
A tüskevári kápolnában (ha az volt?) soha nem jártam. Ha most a képre nézek, mégis azt érzem, kár,hogy nincs már, mert sok melegszívű ember imáját hallgathatta, s midőn megtisztulva kijöttek onnan, egy kicsit jobb lett a világ. Hát persze, hogy hiányzik az ilyesmi…
