. Mi
bajunk lehetett nekünk gyermekkorunkban? Legföljebb, ha hűvösebbre fordult az
idő, s mi erről a szülői intés ellenére sem vettünk tudomást, bekövetkezett a
baj. Éva néni-morzsa…
De a baj is csak másnap reggel jött, nem azonnal.
Hányszor fordult elő, hogy ébredés után öcsémmel megszólalni sem tudtunk, csak
valami irtózatos hangú köhögés jött ki belőlünk. S amikor már nem segített
anyánk sebtében készített herbateája, Rámpay
doktornénihez vittek bennünket. A cseri gyerekek nem féltek az orvostól, mert
olyan kedvesen senki, de senki nem beszélt velünk, mint Éva néni. Alig vártuk a
váróban ülve, hogy elé kerülhessünk. Emlékszem, mikor már közeledtem a
tizennegyedik évemhez, s ahogy ott feküdtem a vizsgálóágyon, száznyolcvan
centisen, végignézett rajtam, s csak annyit mondott: kicsi ez az ágy nekem már,
legközelebb a felnőtteknél álljak sorba. Az érzésre emlékszem, arra a
szomorúságra, ahogy ott álltam, kilépve a rendelőből, kezemben egy
Vegacillin-recepttel. Érezve, hogy éppen most van vége a gyerekkornak…
