A kaposvári Csiky Gergely Színház felújításai különbözőképpen zajlottak. Nagyon boldogok voltunk például 1988 tavaszán. Befejeződött a színház fölújítása. Emlékeztem, hogy ebből az alkalomból én cikket írtam a Magyarország című hetilapban. Most előkerestem. Sejtettem, hogy nagy aktualitása ennyi év után már nem lehet, hiszen annyit, de annyit változott az idő azóta, ám most mégis idemásolom. Hátha valaki kíváncsi rá, miként mentek a dolgok egykor. És lehet:emlékszik még egy-két olvasó a Magyarország című lapra is…
Díszbemutatóval nyílik meg március 4-én este a kaposvári Csiky Gergely Színház. Másfél év alatt sikerült befejezni az épület rekonstrukcióját, és így megszépült környezetben folytatódhat tovább a munka a 77 éves színházépületben.
Kaposvár lélekszáma a századforduló körül nem érte el a huszonötezret. Mégis már a millennium után egyre gyakrabban szerepelt a sajtóban a színügy barátainak óhaja — miszerint kőszínház kellene a városnak. Az építkezés Magyar Ede és Stahl József tervei alapján 1910-ben kezdődött. Egyetlen kikötés volt csupán: a kaposvári épület, ha csak egy férőhellyel is, de nagyobb legyen, mint az 1895-ben épült pécsi színház …
Ha a mostani felújítást rekordgyorsaságúnak nevezzük, ugyanezt állíthatjuk az akkori kivitelező, a fővárosi Melocco-cég munkájáról is. Hihetnénk, hogy a sajtó dicshimnuszokat zengett az átadásokról szóló tudósításokban. A Somogyvármegye az esemény előtt két nappal azonban így harangozta be az átadást: „Nem! Félmilliós színház túlságosan sok Kaposvárnak. Aki mezítláb jár, az előbb cipőt vegyen, s csak aztán cilindert. E két ruházati kellék beszerzésének hibás időrendi fölcserélése, ez a legtöbb vidéki város nem minden komikumtól ment nagy átka.”
Hogy mi volt ennek a fenntartásnak az oka, arra ugyancsak’ rávilágít a cikk egy másik része: „Kaposvár hiába épített színházat, ezzel csak nagy nyomorúságáról állított ki drága, cifra bizonyítványt és nem a kultúréhességéről. A burkolatlan hosszú utcák nyári porát és őszi sarát nem takarja el a színház hivalkodó, hencegő cifrasága.”
Egy dolgot azonban a sajtó is kénytelen volt elismerni. Azt ugyanis, hogy a két tervező büszke lehetett munkájára. Az indulatok inkább a kivitelező céget érintették: „Amikor mi cikket cikk után írtunk a színházról, ezekkel csupán annak a módját ítéltük el, miként sikerült sok vihar és botrány között a fél évre tervezett színházépítést Meloccóék hanyagságából másfél évre elhúzni”.
Akadt egyéb bírálni való is. Ugyancsak a színház megnyitásáról beszámoló cikkben olvashatók az aggódó megjegyzések: „A színpad bizony nem nagy és amellett fogyatékos is, mert megfelelő süllyedőkről éppenséggel nem gondoskodtak. A munkálatok itt még nagyon is befejezetlenek. Éppígy a 16 közös és magánöltözőben is, amelyben tegnap még a puszta falakon kívül semmi egyéb nem volt. Hetekre lett volna szükség, hogy a színpadépítés és a fölszerelés munkálatait nyugodtan és biztonsággal teljesen befejezhessék. Az utolsó napok kapkodásából alapos zavarok támadhatnak még.”
Hogy a borúlátás nem volt alaptalan, jól jelzi az átadást követő negyedik nap, már ez olvasható a híradásban: „Reparálják a hibákat”. Ha lehet, itt az előzőektől is kíméletlenebbül fogalmaz a tudósító: „Hebehurgyán, minden előrelátó számítás nélkül, csak úgy találomra, veszélyes fölületességgel helyezték el az üléseket, és ezzel vagy nyolc széksor csak az egyik oldalon közelíthető meg.” (Ekkor már érvényben voltak bizonyos tűzvédelmi előírások!)
A több mint 1200 nézőt befogadó épület egyébként a tervezett 200 000 korona helyett csaknem félmillióba került. Viszont ekkor az ország legmodernebb, legnagyobb színháza volt. A megnyitó ünnepségen a pozsonyi társulat előadásában Johann Strauss operettjét, a „Cigánybáró”-t láthatta a közönség. Érdekesség, hogy a kisváros életében mégsem ez volt a nap legfontosabb eseménye, hanem az ugyanekkor felavatott Kossuth-szobor leleplezése. (Ez volt az ország 63. Kossuth-szobra.)
Kaposvár a legszebb színházépület birtokában sem álmodozhatott azonban sokáig arról, hogy önálló társulatot is eltartson. Ráadásul a világháború kitörése után hamarosan „nem rendeltetésszerű” feladatokat is kénytelen volt ellátni. (1915-től a háború befejeztéig vöröskeresztes kórházként működött az épület.) A két világháború között az ország más városaiból érkező társulatok játszottak itt.
A második világháborút követően félmillió forint költséggel a
színházat felújították és az 1955/ 56-os évadtól társulat szerveződött. Ekkor vált szükségessé a névfölvétel is. A kor művelődéspolitikai koncepciójába meglehetősen kevés magyar színpadi szerző fért bele, így esett a választás Csiky Gergelyre.
A hézagos felújítás azonban nem biztosította a zavartalan munkát. A hatvanas évek elején már többször olvashatók voltak a rekonstrukciót sürgető cikkek. Tervek is készültek a fölújításra, ezek azonban anyagi erők hiányában nem valósulhattak meg. Közben az épületet kívülről bevakolták, az eredeti törtfehér szín helyett lila árnyalatot kapott.
Mindez azonban csak arra volt jó, hogy elvonta a figyelmet a színház belsejéről, ami már nem felelt meg a tűzbiztonsági előírásoknak, annyira elhasználódott. Ezekben az időkben egymást váltották a színházigazgatók, gyakoriak voltak az elszerződések. A nagy változás a hetvenes évek elején kezdődött, amikor Komor István került a társulat élére.
Milyen kép fogadja a március 4-i megnyitóest közönségét? Amit kívülről láthatunk: egy emelet- ráépítés. Ezzel 700 négyzetméteres új stúdiószínpadhoz jutott a társulat. Ráadásul úgy, hogy az épület esztétikai hatása megmaradt, sőt még inkább előnyére is vált. Egy időben lehet két előadást is tartani anélkül, hogy egyik a másikat zavarná.
Megújult a nagyszínpad is. A korszerű zsinórpadlás, a hang- és fényvezérlés teljes felújítása javítja majd az előadások technikai színvonalát. A nézőtér száz férőhellyel lett kisebb a földszinten, ezzel nagyobb kényelmet biztosítanak a közönségnek. Az épület tervezett 360 millió forintos költségét 6,5 százalékkal lépték túl, ami időközben történt áremeléseket figyelembe véve rendkívül jó mutató.
Másfél év után a szűkös művelődési központ épületéből ‘újra saját otthonába költözhet vissza a Csiky Gergely Színház.