Búcsú Haász Lászlótól.
Jánoshalmán helyezték ma örök nyugalomra Haász Lászlót. A 75 éves korában elhunyt kaposvári születésű mester, a hetvenes években a Kaposvári Rákóczi ifjúsági csapatának, a Táncsics Gimnázium csapatának, a Marcali SE és a Lábodi Medosz csapatának volt sikeres edzője. A somogyi sportbarátok és hajdani tanítványok nevében Varga István mondott búcsúbeszédet.
Lám, Laci bátyánk, kedves tanárunk, feledhetetlen trénerünk, igaz barátunk,lám: itt vagyunk.
Igen, kedves családtagok, tisztelt gyászoló grémium, indultunk hajnalban Somogyországból, a mi dimbes-dombos szülőföldünkről, ahol Haász László is meglátta a napvilágot. Gyász és tisztelet parancsolt útra bennünket, hogy itt legyünk, midőn agyőt intünk drága halottunknak.
A pirkadatból maradt ködben madárkák daloltak, mintha csak arra kértek volna minket, a hajdani gimnáziumi futballcsapat egykori lelkes tagjait, hogy adnánk át szíves üzenetüket itt a ravatalnál neked. Vadak ha, futottak át előttünk az úton, tudtuk jól: téged,a régi vadászt tisztelték meg iramukkal.
Egykori nádvékonyságú tornászlányok,- tanítványaid szintén – pedig lelkünkre kötötték: jelentsük neked ehelyt nagymamai búcsúcsókjaikat.
Ezekkel a nemes terhekkel érkeztünk, sok-sok mondandóval, most mégis hallgatnánk legszívesebben. Csöndben ugyanis talán nehezebben támad a gyász, a könny, a bánat. Pedig lesújtva is beszélnünk kell arról, kedves jánoshalmiak, hogy mennyire szerettük ezt az embert mi ott Somogyban. Szerettük, mert olyannyira megszépítette ifjúságunkat, hogy attól a legutóbbi időkig szárnyalni voltunk képesek. Egy-egy régi játszótársunk korai halála ingatta csak meg néha hitünket, hogy itt nem rendben mennek a dolgok. De mindvégig reménykedtünk. Bíztunk benne, hogy egyszer egy nagyon szép napon itt hagyja majd magukat a Tanár úr, mert hírét veszi, hogy nagy szükségünk lenne rá, és érkezik hozzánk vissza. Hányszor. de hányszor csengett is már fülünkben, ahogy üvöltve adja az utasítást, nekünk, az Élet nevű stadionban játszó fiúknak: Küher cseréljen helyet Kiss Lacival!
És Küher Jani helyet cserél Kiss Lacival, és rögtön helyre állnak a dolgok, a világ dolgai állnak helyre, s lesz minden egyszerű,és világos, és átlátható mindannyiunk számára az idők végezetéig. Ehhez volt nagy képessége Haász Lászlónak! Észrevenni a struktúrákban a hibát, és meglátni, hogy azt kijavítva működni fog minden. Mi –hajdani fiúk – pedig ösztönösen éreztük ezt, azért mentünk utána szinte vakon, lestük: mit kell tennünk a sikerért.
Lehet, hogy ez a mostani pillanat az, amikor be kell látnunk: vége. Vége, mert nem áll már össze az a csapat, nem futunk ki erőtől duzzadóan a pályára soha már, s nem lesz miénk a győzelem, mint annyiszor.
Óhajtjuk nagyon, hogy ne így legyen!
Tekintetünket ugyanis a mi drága barátunknak, mesterünknek nem a halálára, hanem életére szegezzük. Tegyünk is bármit eztán, küzdjünk vagy játsszunk akárhol is, képzeletünkben ott áll a pálya szélén, immáron örökétig, a Tanár úr. Hibát ha vétünk: feddően ő szól, sikert, ha aratunk, ő dicsér.
Isten veled, Laci bátyánk, nehéz a szívünk, de a te álmod legyen könnyű! Az előrement fiúk várnak már odafönt, tarts nékik egy edzést! Mondd meg, hogy öleljük őket, és nagyon hiányoznak. Nagyon hiányoztok!