A jó szakszervezeti bizalminak nem kellett kapkodnia november utolsó napjaiban.
Nem kellett faggatnia a szakszervezeti tagokat, hogy akkor kinél állt be változás a tavalyi évhez képest. Fejből megmondta akármelyik szakszervezetis, hogy éppen hány mikuláscsomagra jogosult gyerek van a szakszervezeti tagok népes családjában. Rendesen télapót szerezni sem volt különösebben nehéz feladat. A tavaly télapónak öltözött szaktárs minden bizonnyal meg is sértődött volna, ha idén nem ő kapja újra a megtisztelő feladatot. Ha adott magára a szakszervezet – márpedig többnyire adott – akkor rendelkezett mikulásruhával, és az ahhoz tartozó szakállal is. Lelkes asszonyok hozták rendbe a nagy nap előtt a piros selyemruhát, gondosan kivasalva, s egyengették, javították a szakállat, még a süveget is kivasalták, hogy minden rendben legyen. A mikuláscsomagok beszerezése is megtörtént, így aztán minden akadály elhárult a sikeres ünnepség megrendezése elöl. A mikulás bácsi mellé mindig került krampusz is, aki kis cetlikről olvasta föl a gyerekekre leginkább jellemző tulajdonságokat. Ezekkel nagy derültséget okoztak a felnőttek körében, és sok-sok örömet szereztek a gyerekeknek a végül mindenki számára megérdemelt csomaggal. Az ünnepségen készült fotókból még a brigádnaplókba is került néhány, mutatva, hogy nem csak úgy – önmagáért – dolgozik itt a gyár és az üzem egyetlen tagja sem,hanem van jövő. Ott állnak a mikulás mellett éppen…