Utólag már nem lehetne megmondani, hogy mire gondoltunk pontosan akkor. Ott állva az ágyú előtt, vajon mi járhatott a fejünkben?
Talán nem is fontos.
A lényegen nem változtat, csak az érzés maradt meg esetleg.
Hogy ott állunk, csend van vagy zene szól, az most édesmindegy. De biztos, hogy
vártuk a jelent végét, hogy mehessünk tovább, csinálni azt, ami tulajdonképpen
a dolgunk…
Egyszerű,rutin jellegű feladatot kaptunk a szerkesztőtől.
Elmenni a cseri vásárra, és életképeket készíteni a hétfői lapba. Hát, ahogy bandukolunk, sétálgatunk a forgatagban, Gyertyás Laci fotós kollégánk egyszerre eltűnik. Negyed óra múlva a sikeres, de mindig kétkedő emberek nyugalmával érkezik vissza. Mi volt? – kérdezzük. – Semmi – válaszolja, lehet, hogy semmi. Majd bent meglátjuk. Nézem most, harminc év után az akkori fotón ezt a bácsikát, a két jóságos kutyakölyökkel. Így hárman: egyek ők. De az emberi arcon ott az elmúlás fájdalma, hogy szabadulni szeretne, szabadulni a rá váró időtől. Ezeket ő már föl nem nevelheti, gondjukat nem viselheti. Vevőt keres hát: olyan szelídet, lelkiismereteset, jóságos arcút, mint ő maga…A remény talán épp a simogató kezű kislányban találtatik meg. Ezt, az ilyen helyzeteket, pillanatokat érezte meg Gyertyás Laci. Ráadásul mindig…
Olvasom: ötven
esztendővel ezelőtt született a második világháború utáni első magyar szépségkirálynő,
Molnár Csilla Andrea. 1985 október elején tették fejére a koronát, s ezzel egyszerre
országos hírnevet szerzett.
Emlékszem, azt a szombati napot követő hétfőn a Somogyi Néplap fiatal
újságírójaként rám osztották a feladatot, hogy készítsek interjút Molnár Csilla
Andreával. Szép és viszonylag egyszerű feladatnak
tűnt, hiszen megyei konkurenciától nem kellett tartani. Sem másik orgánum, sem
helyi televízió, rádió nem lévén a lap egyeduralkodó volt a piacon. Az exkluzív
témákra mindenkor fogékony Hortobágyi Róbert fotós kollégámmal azonnal
vállaltuk, hogy elzsigulizunk Fonyódra, ám mégis bonyolultabbá vált az ügy. A
gimnázium akkori igazgatója, a jó Bálint Lehel ugyanis telefonhívásunkra
közölte: nem tud segíteni a találkozásban: a harmadikosok ugyanis szőlőt
szednek a Balatonboglári Állami Gazdaságban, s Csilla is velük tartott.
Ezt követően több órás nyomozás után sikerült
kideríteni, hogy éppen a gazdaság melyik dűlőjében szüretelnek a harmadikosok.
Úgy emlékszem Csilla nagyon meglepődött érkezésünkkor, de szívesen és örömmel
nyilatkozott.
Mai szemmel túlságosan is kelet-európai siker volt
az egész történet. A szépségkirálynő másnapja címet is viselhette volna, hiszen
már akkor elképzeltünk egy nyugati ország legszebb hölgyének verseny utáni
másnapját. Esküdni mertünk volna arra, hogy nem a szőlőszüretelés közepette
zajlik.
Valahogy fel tudom most idézni első kérdésemet is,a
mi így hangzott: ki a legszebb lány az osztályban. Csilla rámutatott egy vödrön
ülő osztálytársára, én meg konstatáltam, hogy bizony, nagyon szép lány. Ezután
már könnyű volt beszélgetni bármiről…
1989 júniusában, Nagy Imre és mártírtársai temetése után két nappal Király Béla szülővárosába érkezett. Az akkori Kilián György Művelődési Központban több száz érdeklődő előtt beszélt az 56-os forradalomról.
Ott sétált azokban a hetvenes évekbéli szűnni nem akaró délutánokban. És előbb vagy utóbb mindenkivel
össze lehetett futni, ha nagyon fontos volt egy találkozás, csak annyit
mondtunk Kalamász Jocinak, Serák Józsinak vagy a többieknek: a Maciban
leszünk…És jött a keresett személy még aznap este…
Még soha nem volt szerencsém 100. esztendejét betöltött riportalannyal
beszélgetni. Köszönet a várdaiaknak, ma délután ez is sikerült. Bálint
Gyuri bácsi elbűvölt minden jelenlévőt fényes elméjével,
jóságával,temperamentumával. A beszélgetés szakmai eredményeket is
hozott. Az ország Gazdájától megtudtam (mert kihasználva a helyzetet,
direkt rákérdeztem), hogy hamarosan – ha lehullik a diófa levele –
érdemes lesz bordói lével lemosó permetezést végezni. (Kell a lébe tenni
1%-nyi rovaröltőt is!) Így remélhetjük, hogy jövőre nem viszi el az a
rejtélyes barnafoltosság a termést. Miként idén…Köszönet a tanácsért, és
jó egészséget, Gyuri bácsi…!
Külön köszönet Kovács Tibor jó kollégámnak a fotóért.!
Voltak ünnepek! Közös ünnepek, amikor mindenki ott lehetett. Csapat-morzsa…
Nemzeti ünnep, városnap, valaki betöltött egy jeles évfordulót,
ilyenek. És jött mindenki, hozta jókívánságait. A költő, az építész, a
színész, tán még a háttérben újságíró is meghúzódik.
Így utólag még arra is gondolhatunk, hogy az apropó nem is volt annyira
fontos, hanem az együttlét. Amikor megbeszélhették – no jó, egy pohár
rizling mellett – hogy merre megy is a világ, mi jöhet még. És mindenki
azzal a jóleső érzéssel mehetett haza, hogy bizony-bizony előrébb ment
az a világ, bizony van értelme ennek a földi létnek, mert vannak
ünnepek, amikor jókedv van és nyugalom, és szeretet…Régi kép ez nagyon…