Kategória: Morzsák

Marhahajtó utca

Utólag – a fotók láttán – mintha nagyon hosszú utca lett volna. Pedig dehogy! Hivatalosan Áchim Andrásról nevezték el .

Soha nem derül ki, miért és ki találta ki, hogy a város koránt sem legelőkelőbb utcájának okvetlenül meg kell változtatni a nevét. Marhahajtónak hívni egy utcát, egyértelmű, tiszta és világos beszéd. Áchim Andrásnak nevezni viszont már sokkal bonyolultabb. Abban az időben még gyalog jártunk a vasútállomásra. Ilyenkor volt nagy segítségünkre a Marhahajtó, mert lehetett rövidíteni az utat…

Útban a Vasút pálya felé

A Cseri útra érve mindig angyali nyugalom lett úrrá rajtunk. Hazai pálya-morzsa…

Itt már ugyanis otthon voltunk. Úgy éreztük: nem történhet velünk baj, hiszen tudtuk melyik házban ki lakik. Név szerint ismertünk mindenkit. Még a Cseri 10-ben is, ahol tanáraink közül laktak sokan, Teller néni, a takarító, akivel mindig el lehetett beszélgetni, néhány házzal arrébb pedig egyenesen kertjéből Jordanics igazgatónk nézte: rendben haladunk-e. De hát rendben haladtunk, miféle rendbontásnak lehettünk volna szereplői…?

Négy gól idegenben

Kilencszázhetvenöt forró nyarán egymást érték a győzelmek.

A pécsi gócpont csapatát is simán megvertük 4:2-re. Ráadásul saját pályájukon. Előtte nap a reggeli levélösszerakásnál lépett oda hozzám Korb szaktárs a főnökségről, és mondta, hogy rám is számítanak az utazó keretben. És azt is mondta, hogy nagyon együtt van a csapat. Hogy ő úgy érzi: bennünk van a győzelem. Nem fordulhat elő még egyszer, ami a tavaszi Postás Kupán. Tudniillik ott egy kicsit összeroppant a csapat. 11:0 lett a vége. És nagyon is igaza lett Korb szaktársnak, mert nagyot hajtottunk. Mindenki kitett magáért. Utána sokat vicceltünk vacsora alatt szegény pécsiekkel, vigasztaltuk őket, nehogy elmenjen a kedvük örökre ettől a szép sporttól. Hazafelé, emlékszem jól, volt egy pillanat, amikor magam is arra gondoltam: mi lenne, ha ez a csapat együtt maradna. Mindenkit, de mindenkit legyőzne, úgy éreztem akkor. De hát nem maradt együtt…

Fiúk az aszfaltról

Mert a Május 1 utcán ott volt mindenki. ..

Ott sétált azokban a hetvenes évekbéli szűnni nem akaró délutánokban. És előbb vagy utóbb mindenkivel össze lehetett futni, ha nagyon fontos volt egy találkozás, csak annyit mondtunk Kalamász Jocinak, Serák Józsinak vagy a többieknek: a Maciban leszünk…És jött a keresett személy még aznap este…

Várdai találkozó

Ez is megtörtént

Még soha nem volt szerencsém 100. esztendejét betöltött riportalannyal beszélgetni. Köszönet a várdaiaknak, ma délután ez is sikerült. Bálint Gyuri bácsi elbűvölt minden jelenlévőt fényes elméjével, jóságával,temperamentumával. A beszélgetés szakmai eredményeket is hozott. Az ország Gazdájától megtudtam (mert kihasználva a helyzetet, direkt rákérdeztem), hogy hamarosan – ha lehullik a diófa levele – érdemes lesz bordói lével lemosó permetezést végezni. (Kell a lébe tenni 1%-nyi rovaröltőt is!) Így remélhetjük, hogy jövőre nem viszi el az a rejtélyes barnafoltosság a termést. Miként idén…Köszönet a tanácsért, és jó egészséget, Gyuri bácsi…!

Külön köszönet Kovács Tibor jó kollégámnak a fotóért.!

ATI előtt el

Berzsenyi utca. Hiába mentem el ott naponta. Gyalogos-morzsa…

Mégsem tudom kik dolgoztak a kapun belül,és mit csináltak. Biztosan valami szerelőféle emberek. Olyanok, akikről azt gondoltam, soha nem lesz velük dolgom,mert nem lesz autóm. Gyalogos életet képzeltem magamnak, menni az úton, találkozni más gyalogosokkal, megállni beszélgetni. A beszélgetés fontos volt abban a telefontalan világban. Utólag úgy emlékszem: mindenek ellenére mindig tudtuk a legfontosabb híreket. Valahogy átütötte, átfúrta magát a némaság páncélján az, ami igazán méltó volt arra, hogy értesüljünk róla…

Távolsági járat

És jöttek a nénik, hozták a baromfit, zöldséget, mindent, amit a Zselic kínált. Hazafelé-morzsa…

Már nem gyalogosan érkeztek, a fejükre segített hatalmas kosarakkal, imbolygó léptekkel, hanem mindenféle járművekkel. S kipakolták nekünk az árut, s mi szemlélhettük, kóstolhattuk, és alkudozhattunk. Akárhogy volt is: hazafelé már üresek lettek a kosarak…

Lev Jasin a mi városunkban

A világ egyetlen aranylabdás kapusa,aki a FIFA-szavazáson elnyerte az Évszázad Kapusa címet is. Nyert olimpiai- és EB-aranyat, háromszor szerepelt világbajnokságon. Magyar-szovjet-morzsa…
1986-ban, már felnőtt fejjel is a gyermekkor iránti tiszteletből kötelezően mentünk megnézni a Rákóczi-pályára a szovjet világklasszist. Pedig már nem a kapuban állt, csak a kezdőrúgás jutott neki. Ám ezt is hatalmas tapssal jutalmazta a közönség. Hortobágyi Róbert kollégám fotósorozatot készített az esetről. A magyar-szovjet öregfiúk mérkőzés után aztán közös vacsorára mentek a hajdani nagy ellenfelek és régi barátok. Szemtanúk szerint mindenki nagyon jól érezte magát. Még Lev Jasin is! Reggelre azonban állapota rosszra fordult, kórházba kellett szállítani. Aztán azonnal Moszkvába. Onnan jött egy nappal később a hír: amputálni kellett az egyik lábát. Ennek a betegségnek aztán olyan súlyos szövődményei lettek, hogy négy évvel később elhunyt. Robi kollégám „Az utolsó rúgás” címmel nevezett egy MÚOSZ-pályázatra, és természetesen díjat nyert. Így aztán dokumentált történelmi tény lett,hogy Lev Ivanovics Jasin Kaposváron rúgott utoljára labdába…

Értelmiségi-morzsa…

Voltak ünnepek! Közös ünnepek, amikor mindenki ott lehetett. Csapat-morzsa…

Nemzeti ünnep, városnap, valaki betöltött egy jeles évfordulót, ilyenek. És jött mindenki, hozta jókívánságait. A költő, az építész, a színész, tán még a háttérben újságíró is meghúzódik. Így utólag még arra is gondolhatunk, hogy az apropó nem is volt annyira fontos, hanem az együttlét. Amikor megbeszélhették – no jó, egy pohár rizling mellett – hogy merre megy is a világ, mi jöhet még. És mindenki azzal a jóleső érzéssel mehetett haza, hogy bizony-bizony előrébb ment az a világ, bizony van értelme ennek a földi létnek, mert vannak ünnepek, amikor jókedv van és nyugalom, és szeretet…Régi kép ez nagyon…

S-modell-morzsa…

Vajon emlékeznek-e még a hölgyek közül az S-modell életérzésre? Divat-morzsa… Mert a korabeli reklám azt sugallta: S-modell ruhában végig menni az utcán, egyfajta új minőséget jelent. Ezért örültek a férfiak,amikor megjelent azon a sokat látott és tapasztalt Május 1 utcán is ennek a márkának a boltja. Szebb lett a világ tőle…
Vajon emlékeznek-e még a hölgyek közül az S-modell életérzésre? Divat-morzsa…
Mert a korabeli reklám azt sugallta: S-modell ruhában végig menni az utcán, egyfajta új minőséget jelent. Ezért örültek a férfiak,amikor megjelent azon a sokat látott és tapasztalt Május 1 utcán is ennek a márkának a boltja. Szebb lett a világ tőle…