A Kaposvári Morzsák története például a következő: 2012 végén szeretteim tanácsára oldalt indítottam a fészbukon, hogy hírül adjam: hamarosan megjelenik Morzsák a száznegyven éves asztalról című könyvem. Ebben olyan régi történeteket gyűjtöttem egybe, amelyeket korábbi újságírói pályámon írtam. A könyv – minden bizonnyal a közösségi oldalon való megjelenés miatt is – ha,marosan elfogyott. Az oldal pedig megmaradt,sőt önálló weboldallá nőtte ki magát.
Kedves Olvasók!
Ezeken az oldalakon olyan emlékekkel találkozhat, amelyeket néhány dolog mindenképpen összeköt. Az első, és legfontosabb kapocs köztük a város, Kaposvár. Magyarázata ennek, hogy ebben a városban születtem, itt nőttem föl, itt élek, tehát emlékeim zöme sem származhat máshonnan. Azon, hogy ez jó, avagy rossz, soha nem gondolkodtam. Elfogadtam, nem örültem neki, és nem bánkódtam miatta.
Kapocs még az idő is. A hatvanas évek elejétől már akadnak történeteim, jellemzően azonban későbbi időkből valók. Ezeknek az írásoknak előnye és és hátránya, hogy személyes szűrőn át keletkeztek. Az írom meg, hogy én miképpen láttam, mit tapasztaltam, mire emlékszem, hol álltam, mit lehetett onnan látni.
Az oldalra kikerülő valamennyi posztot megosztom a fészbuk oldalamon. Nagyon örülök, ha észrevételeikkel, személyes élményeik leírásával, néha tévedéseim kijavításával az Olvasók árnyalnak és pontosítanak egy-egy emlékemet. Valami miatt ilyenkor azt hiszem, hogy ezáltal a mi közös emlékezetünk előrébb viszi a világot azzal, hogy kísérletet teszünk saját történelmünk megőrzésére.
Közben a Morzsák a száznegyven éves asztalról újra megjelent. (3900 Ft). Sőt újabb is, Utcai morzsák címmel. (2900 Ft) Mindkét kötet megrendelhető a morzsak140@gmail email-címen.
Varga István