
Régi fotó. Darvasi László olvas. Esterházy Péter hallgatja. És én is hallgatok…
Varga István oldala. Kaposvári arcok, történetek,épületek,utcák,terek, ízek, illatok az elmúlt félévszázadból
Régi fotó. Darvasi László olvas. Esterházy Péter hallgatja. És én is hallgatok…
Ez is megtörtént
Még soha nem volt szerencsém 100. esztendejét betöltött riportalannyal beszélgetni. Köszönet a várdaiaknak, ma délután ez is sikerült. Bálint Gyuri bácsi elbűvölt minden jelenlévőt fényes elméjével, jóságával,temperamentumával. A beszélgetés szakmai eredményeket is hozott. Az ország Gazdájától megtudtam (mert kihasználva a helyzetet, direkt rákérdeztem), hogy hamarosan – ha lehullik a diófa levele – érdemes lesz bordói lével lemosó permetezést végezni. (Kell a lébe tenni 1%-nyi rovaröltőt is!) Így remélhetjük, hogy jövőre nem viszi el az a rejtélyes barnafoltosság a termést. Miként idén…Köszönet a tanácsért, és jó egészséget, Gyuri bácsi…!
Külön köszönet Kovács Tibor jó kollégámnak a fotóért.!
Berzsenyi utca. Hiába mentem el ott naponta. Gyalogos-morzsa…
Mégsem tudom kik dolgoztak a kapun belül,és mit csináltak. Biztosan valami szerelőféle emberek. Olyanok, akikről azt gondoltam, soha nem lesz velük dolgom,mert nem lesz autóm. Gyalogos életet képzeltem magamnak, menni az úton, találkozni más gyalogosokkal, megállni beszélgetni. A beszélgetés fontos volt abban a telefontalan világban. Utólag úgy emlékszem: mindenek ellenére mindig tudtuk a legfontosabb híreket. Valahogy átütötte, átfúrta magát a némaság páncélján az, ami igazán méltó volt arra, hogy értesüljünk róla…
És jöttek a nénik, hozták a baromfit, zöldséget, mindent, amit a Zselic kínált. Hazafelé-morzsa…
Már nem gyalogosan érkeztek, a fejükre segített hatalmas kosarakkal,
imbolygó léptekkel, hanem mindenféle járművekkel. S kipakolták nekünk az
árut, s mi szemlélhettük, kóstolhattuk, és alkudozhattunk. Akárhogy
volt is: hazafelé már üresek lettek a kosarak…
Voltak ünnepek! Közös ünnepek, amikor mindenki ott lehetett. Csapat-morzsa…
Nemzeti ünnep, városnap, valaki betöltött egy jeles évfordulót,
ilyenek. És jött mindenki, hozta jókívánságait. A költő, az építész, a
színész, tán még a háttérben újságíró is meghúzódik.
Így utólag még arra is gondolhatunk, hogy az apropó nem is volt annyira
fontos, hanem az együttlét. Amikor megbeszélhették – no jó, egy pohár
rizling mellett – hogy merre megy is a világ, mi jöhet még. És mindenki
azzal a jóleső érzéssel mehetett haza, hogy bizony-bizony előrébb ment
az a világ, bizony van értelme ennek a földi létnek, mert vannak
ünnepek, amikor jókedv van és nyugalom, és szeretet…Régi kép ez nagyon…