Puttony történetei

Tóháty László vagyok.A néhai Hit együttes és a mai PuttonyHIT-Rock zenekar énekese,szájharmonikása,szövegírója,bohóca stb….Ezt csak egy ember mondhatja el magáról,aki a hatvanas-hetvenes évek színes egyénisége volt a városban. A morzsák oldalának indulásakor vettem föl vele a kapcsolatot, kérve, írja meg röviden kalandjainak történetét. Most, hogy halálhíre látott napvilágot, ezzel az írásával búcsúzunk tőle.


Megpróbálom elétek teríteni, a rajongóimtól és az újdonsült házasságomból -kezdi történetét mesélni Puttony. 1982ben,amikor a Hit együttes a csúcson volt,az egész ország dalolta számainkat.Telt házas koncertek a fővárosban,vidéken úgyszintén.Minden erőlködésünk kudarcot vallott. A Hanglemezgyártó Vállalat a világért sem volt hajlandó kiadni az első lemezünket.
Erdős Péter elhíresült szavai:Puttonykám akkor lesz lemezetek,ha bementek a vasboltba és vesztek egy tábla vaslemezt.Az én szívemet ez annyira lebombázta,hogy azonnal elhatároztam,lelépek,itt hagyom ezt az egész országot.Igen ám,de ez nem volt egy egyszerű mutatvány!Abban az időben én minden próbálkozásom ellenére sem kaptam nyugati,kék útlevelet.Olyan fájdalom volt a lelkemben,hogy éjjel-nappal azon törtem a fejem,hogyan tudnék innen lelépni!Aztán kezdett előttem kibontakozni az én kis tervem.A Csepel Művek párttitkárának a lányának megkértem a kezét!Örömmel igent mondott.Ígértem neki,hogy Dortmundba megyünk nászútra.Hú nagyon tetszett neki Azonnal megkaptam a hőn áhított kék útlevelet.Tettem és vettem,intézkedtem.Azt mondtam az új asszonykának,hogy vidéki turnéra megyek,ami abban az időben gyakran megtörtént.Fogtam a kis táskámat és a bőrnadrágban és a bőrdzsekibe elosonkodtam a Keleti Pályaudvarra,és az előre, titokban megvásárolt jegyemmel felszálltam a Németországba induló vonatra.Az új asszonykát meg szépen,szolidan itthon felejtettem.Dortmundban már vártak a régi zenész haverok.Megcsináltuk az új zenekart,de mint később kiderült: semmire sem mentünk vele.
Ismét elkeserített,olyannyira,hogy másfél éves dortmundi tartózkodás után leszöktem Dortmundból Olaszországba.Átmásztam Novo Goriciánál a határon a kerítést óriási viharban,majd az olasz határőrök leszedtek a szöges drótos kerítésről és bevittek a határőr szobára.Tulajdonképpen innen indultak be az én kalandjaim.
Puttony azt is megígérte,hogy megfelelő számú lájk esetén beszámol arról is,hogy sikerült kijutnia Amerikába, majd 13 évet ott letölteni. Regényének címe egyébként: Mi van a Puttonyban?

Piaci

Gyertyás László felvétele

Igen, enni egy hurkát, inni egy sört. Nyár, vagy éppen ősz, alkudni muszáj.

Sehol másutt nem lehetett annyira finom hurkát enni, mint a piacon. Másutt is voltak jól eltalált töltések, ám a miliő! Az adta az igazi ízt a hurkának, s nem a fűszerezése. Közben nézni a nyüzsgést, nézni, hogy miféle alkuk folynak, gyümölcsre, zöldségre. És házi készítésű minden. A hurka, a kolbász és a pecsenye…

Mária, vödörrel

Gyertyás László felvétele

Már több mint negyven esztendeje, hogy megnyitotta kapuit a szennai skanzen. Egyszer Csepinszky Mária elmesélte egyik kedves emlékét.


A földművelési minisztérium egyik osztályvezetője érkezett francia vendégével a szennai falumúzeumba. A baj csak az volt, hogy Mária éppen Szirják Imre bácsihoz ment egy vödörrel, mert a falusi barátnéi azt tanácsolták néki: a házak falán csak úgy áll meg a sárból tapasztott vakolat, ha abba tehéntrágyát tesz. Na, Mária éppen ezt az anyagot cipelte, amikor észrevette a múzeum kapuja előtt bizonytalankodó delegációt. Azonnal „szolgálatba lépett”, és érdeklődött, mi járatban vannak. Midőn kiderült, hogy mit szeretnének, Mária letette a nem éppen fényes tartalmú vödröt és bemutatkozott. A minisztériumi ember kollégáját is bemutatta, mire Mária szívélyes bienvenu chéz nous! köszöntéssel franciául tessékelte beljebb őket. Évekkel később a magyar vendéglátó újra ellátogatott Szennába. Ekkor mondta el Máriának, hogy francia kollégájával azóta is találkoznak, és a ő mindig a magyar vidéket dicséri, mondván, hogy ott még a trágyát vödörben hordó falusi emberek is beszélnek franciául…

Féláras könyvek

Olvasni kellett.

Híre jött, hogy a könyvesbolt is leárazta árukészletét. És mentünk, és böngésztünk, és vásároltunk. Otthon pedig elolvastuk a frissen és olcsón szerzett könyveket. Mert tudtuk: minden könyv egy új világot jelent…

Dömdödöm

Jóllehet akkor járt utoljára Kaposváron Lázár Ervin.

A színházban mutatták be egyik darabját, tán a Berzsián és Didekit. Előadás után kimentünk Király Ágiék újlaki pincéjébe, ahol bizony jól múlattuk az időt. Szép hangú társaság gyűlt össze a tiszteletére, így a legszebb népdalok kerültek elő, egészen éjfélig. Már autóba szálltunk volna az újlaki temető parkolójában, amikor eszembe jutott, hogy elhoztam én az emlékkönyvemet, amibe szerettem volna, ha Lázár Ervin ír néhány sort. Szívesen megtette volna, ám semmit nem lehetett látni. Ekkor valaki fáklyát tartott a motorháztető fölé, és Ervin írni kezdett: „Temetőben, fáklya mellett, várom, hogy tán eltemetnek”. Most újra elolvastam. Dömdödöm…vagyis: Isten éltesse mindörökké ezt a nagy magyar írót, akármerre jár is. Hiányzik nagyon…

Árpi bácsi

Meghitt, rendszerváltozás utáni késő délután volt. Lehettünk körülbelül húszan, ismert helyi személyek és intézményvezetők, akik valamennyien Göncz Árpádra vártunk.

A köztársasági elnök egész napját a mi városunkban töltötte. Látogatásának utolsó programpontjaként a „találkozás helyi értelmiségiekkel” kitétel szerepelt. Abban az időben még nekünk is volt szerencsénk ide tartozhatni. Kicsinyke késéssel érkezett is Árpi bácsi, aki rögtön megölelte Takáts Gyula írótársát, majd a pulpitusra lépve elnézést kért a jelenlévőktől. Gyerekek – kezdte – én csak tanácsokat tudok adni nektek! Mindössze kétszázezer forint éves keret fölött rendelkezhetem. Azt pedig arra tartogatom, ha bejön valaki hozzám, és azt mondja: megunta ezt az életet, és föl akarja gyújtani magát, de nincs benzinre pénze, hát akkor elvárható, hogy a köztársasági elnök tudjon neki adni. Mosolyogtunk persze mindannyian. Jó kedvünk volt,arra tisztán emlékszem…

Gilice utca

Gyertyás László felvétele

Csak erős idegzetűeknek volt tanácsos behajtani  ebbe az utcába. Kivált kisebb vagy éppen nagyobb esőzések után.  Valahogy soha nem jutott erre az utcára pénz, hogy rendbe lehessen tenni. Így aztán maradtak a gödrök, a kátyuk, és maradt a türelem. No meg az óvatosság. Rájöttünk, hogy soha nem szabad elhagynunk a járt utat, a járatlanért. Ennek a fölismerésnek amúgy hasznát vettük máskor is. Mert örök érvényű igazság…

Népművelés

Csobod Péter felvétele

A közepes vagy annál nagyobb vállalatok kényesen ügyeltek arra, hogy komoly kulturális élet működjék a mindennapi munka után. Ennek érdekében munkahelyi könyvtárat hoztak létre, a mindenkor kedves részmunkaidős könyvtáros vezetésével, aki jó esetben a népművelői feladatokat is ellátta. A könyvtárba újságok, folyóiratok jártak, és bizony-bizony akadtak olyan dolgozók, akik beugrottak elolvasni a napi sajtót, könyveket kölcsönöztek. Esetenként pedig írók látogatták meg a könyvtárat, hogy találkozzanak az olvasóikkal. Így folyt az a bizonyos kulturális munka…

Pap Jánostól búcsúzunk

Saját felvétel

Az utolsó népművelők egyike is eltávozott közülünk. Pap János ugyanis abból a nemzedékből jött, amelyiknek között még voltak olyanok, akik életüket tették föl azért, hogy terjesszék, ápolják a kultúrát. Sok éven át igazgatója volt a kaposvári Latinka Művelődési Központnak. A rendszerváltás után is makacsul hitte, hogy szükség van az ott folyó munkára, az előadásokra, a szakkörökre, tanfolyamokra. Persze rosszul gondolta: akkor már csak az épületre volt szükség. Az elmúlt évtizedekben gyakorta találkoztunk a Bányai Panoráma Egyesület rendezvényein, ahol mindketten tagok vagyunk. Valamennyi rendezvény fénypontja volt, ha billentyűs hangszerével játszani kezdte a régi-régi slágereket. Ilyenkor jobb kedvünk lett valamennyiünknek. De a legjobb kedve mindig neki volt.

Egy örök reménykedő ment el közülünk. Nyolcvanhárom évesen. Azzal az óhajjal engedjük el barátunkat, hogy legyen könnyű néki a föld!

Társulat

Nyár végén mindig meg kellett állnunk azon a sokat látott Május 1. utcán.

Abban az időben mindig izgatottan vártuk, hogy kezdődjék végre a színházi évad. Álltunk a művészek tablója előtt, és örömmel konstatáltuk: kedvenceink szerződést hosszabbítottak, esetleg érkeztek újabb tehetségek is. Álltunk a tabló előtt, és arra gondoltunk: mennyi, de mennyi szép esténk lesz…
Nyár végén mindig meg kellett állnunk azon a sokat látott Május 1. utcán. Társulat-morzsa…

Abban az időben mindig izgatottan vártuk, hogy kezdődjék végre a színházi évad. Álltunk a művészek tablója előtt, és örömmel konstatáltuk: kedvenceink szerződést hosszabbítottak, esetleg érkeztek újabb tehetségek is. Álltunk a tabló előtt, és arra gondoltunk: mennyi, de mennyi szép esténk lesz…

Nagy cseri árvizek

Hóolvadáskor vagy nagy esők idején gyakran csak donneri kerülõvel térhettek haza az itt lakók,, hogy hírül vigyék: a Csert ismét viszi a víz.– A mi házunk előtt volt a kikötő – meséli a Cseri út vége felé lakó Fekete Károly bácsi. Emlékeiben mélyre kell hogy ásson, hiszen nyolcvanévnyi történetet halmozott már föl. Ebből hatvanat a Cserben töltött. A későbbi városrészt ismerő embernek nehéz elhinnie, hogy a szelíd Kapos miként vehette föl Petőfi Sándor kedves folyójának szokásait, s öntötte el még ezeket a jó pár száz méterre levő házakat is. Bizonyságul régi-régi fényképeket mutat Fekete Károly. Nagy sózó teknőkből néznek ránk rövidre nyírt hajú kisfiúk, valahonnan a harmincas évek derekáról, s láthatóan még élvezik is, hogy lapátolhatják a vizet.

A szöveg 1984-ből való. A fotó a harmincas évekből. Így megy ez…

Szakember

Azokban a kánikulákban valahogy lehetett élni.

Amint megjelent a görögdinnye, a város forgalmas pontjain az árusok is kínálni kezdték portékáikat. Istenem, azok a tízkilósnál is nagyobb dinnyék, a mézédes ízükkel, és sok fekete magjukkal! Gyerekként persze hogy a legelső elénk kerülő árus dinnyéjét szerettem volna, ha megveszik nekem szüleim. Apám – aki ilyen ügyekben nagyon racionálisan tudott gondolkodni és dönteni – csak annyit mondott. Jegyezd meg, hogy dinnyét csak szakembertől szabad venni. És másnap hozta is a piacról a hatalmas görögdinnyét, ami alig fért a vödörbe. Leengedtük a kútba, hadd hűljön. S valóban mézédes, a szájban szinte elolvadó dinnye volt. Nemhiába csalogatta vevőit Juhász bácsi, a piac egyik legnagyobb kofája azzal a szlogennel, hogy dinnyét kizárólag szakembertől szabad csak venni. Mindig eszembe jut ez a mondat azóta is, ha vásárlok. Mert nem úgy van az, hogy dinnyét bárkitől csak úgy lehet venni. A mi városunkban – hála Juhász úrnak – ez bizalmi kérdés…

Átalakítás

Gyertyás László felvétele

Emlékszem, a mi iskolánkat  szinte minden nyáron átalakították. Valami mindig megváltozott. Ezek az átalakítások rendesen nyáron történtek, azokon a hosszú forró nyarakon, hogy  az átalakítást végző munkások ne zavarják az oktatást, és természetesen a tanárok, hallgatók se hátráltassák a munkafolyamatot, akár puszta jelenlétükkel. Amint elkezdődött a nyári vakáció,  munkások jelentek meg, és azután érdeklődve nézhettük, mi történik ott fönt, a fejünk fölött. A fejünk fölött pedig szüntelen  folyt a munka. Őszre aztán már láthattuk az eredményét…

Zsebóra

Gyertyás László felvétele

Telt, múlt a nehéz idő. Egyszer kiderült, hogy az egyik MÁV alkalmazott, tehát vasutas, éppen negyven esztendeje áll szolgálatban. Ebből az alkalomból  a városba utazott  a MÁV vezérigazgatója, és rögtönzött ünnepség keretében tolmácsolta az ünnepeltnek a gócpont üdvözletét. A szolgálat emlékére pedig zsebórát nyújtott át, hátlapján  ott állt a vasutas neve, és egy gravírozott mozdony. Szép és meghitt ünnepség  volt ez, vezetőket és vezetetteket  egyaránt jó érzéssel tölthette el. Újságcikk is készült az alkalomból, megemlítve, hogy a vasutas, név szerint Nagy Lajos, a négy évtized alatt soha nem hiányzott egyetlen napot sem, és olyanra sem emlékszik senki, hogy elkésett volna. Nem csoda hát, ha a főnökei úgy nyilatkoztak róla:  Nagy Lajos soha nem kifogásolta a vezénylést, soha nem mondta azt, hogy nem megyek, vagy hogy nem tudok menni. Ilyen emberek kellenének, ők jelentik a vasút lelkiismeretét. És senki nem sejtette, hogy az a zsebóra hamarosan már más időket mutat…

Kánikula

Soóky Miklós felvétele

Nagy forróságok akkor is voltak.

Bizony próbára tett a hőség embert, állatot egyaránt.Ám a derű ott munkált az arcokon: süt a nap, van mit enni, akad cigaretta is, a gyerekek nőnek, és fénykép készül, FORTE-filmre, az utókornak…

Latinka-tér

Abban a szökőkútban meglátni gyerekkori arcunk.

Belenézni az alig fodrozódó vízbe, és látni akkori arcunk! Ahogy mosolytól tejfogunk látszik, mögöttünk pedig jönnek-mennek a hatvanas évek. Nincs már Aranycsapat, de van rock and roll, csak ügyesen kell csavarni a táskarádió keresőjét. Nézzük a vízben csikófrizuránkat, és szent fogadalmat teszünk: ha megnövünk, nekünk is akkora hajunk lesz, mint azoknak a nagy fiúknak, akik a grundon mindig elveszik tőlünk a labdát…

Kisvíz és fecske

Hétfőn szünnap. Kedden, pénteken kisvíz.

Uszodába érdemes volt járni. Az uszodának különös volt a hangulata. Először is adott volt egy törzsközönség. Aztán voltunk mi, akiknek semmiféle belső késztetése nem volt a napi látogatáshoz, inkább csak nyáron, a strandi rész nyitása után jelentünk meg. Ott ülni-feküdni a betonra letett törölközőn, kék-fehér fecskenadrágban, és irigykedve nézni a nagyobb fiúkra, akiknek már igazi fürdőnadrág is jutott. Örökre emlékezetes élmény marad, a sok-sok hiány ellenére…

„Idomíts a létezéshez…”

Minden akkor kezdődött. 1973-at írtunk. A tündéri Szoliva tanárnő jelentkezőket keresett a gimnázium irodalmi vetélkedőjéhez. Hamar összeállt a csapat, s egymás közt elosztottuk az olvasandó műveket. 95 éve született Nagy László, költő.

Nem tudom már miért, de Nagy László hozzám került. Annyit tudtam róla, hogy kortárs költő, fiatalnak számít, és Ég és föld címmel írt egy oratóriumot, amit el kell olvasnom, mert kérdések lehetnek ezzel kapcsolatban, és azt is meg kell néznem a könyvtárban, hogy milyen műfaj valójában az oratórium. S ahogy olvastam este otthon azt a vékony könyvecskét, ilyen sorokhoz értem: „Jóestét jó atya,jóestét édesapánk,lapulevél-ízű estét,kecsketejes estét,csillagokra nyelvetöltő mécs-bohócos estét,csigabiga-kanyarokat,béka-dinamikát…” Addig nekem ilyesfajta költői beszédet nem sikerült olvasnom. Megigézett, megbabonázott ez a költészet. Nagy örömömre nem sokkal később Csokonai születésének kétszázadik évfordulójára nagyszabású estet rendeztek a Palmiro Togliattiról (de régen írtam le ezt a nevet!) elnevezett könyvtárban, s a fellépők között ott szerepelt Nagy László is. Izgalommal ültem a nézőtérre, a színpadon Fodor András vezetésével talán tucatnyi magyar költő olvasta föl verseit. Próbáltam találgatni, melyikük lehet Nagy László. Aztán Fodor András bejelentette, hogy Nagy László tüdőgyulladása miatt nem lehet itt, de az alkalomra írt versét elküldte, így azt ő olvassa föl.
Nagy volt az én csalódásom! Szerettem volna egy dedikációt szerezni Nagy Lászlótól ezen az estén, ám hiába. Mint ahogy hiába reméltem,hogy a következő években Kaposvárra jön.
Halála után a főiskolai diáklapunkba, a Taní-tani-ba én írtam nekrológot.

Ennek megjelenése után kedves tanáromtól, (későbbi kollégámtól és barátomtól) Illés Katalintól felbecsülhetetlen értékű ajándékot kaptam: Nagy László Arccal a tengernek című kötetét, benne egy dedikáció: „Idomíts a létezéshez, törhetetlen értelméhez.”
Már Katalin sincs köztünk.
Most megkeresem a könyvet, és lapozgatva eltűnődöm a múló időn…

Mávaut

Volán archívum

A korabeli Pláza szerepét töltötte be ez a sor. Szolgáltatás szolgáltatás hátán.

A Budai Nagy Antal utca hajdani butikjai igen fontos szerepet töltöttek be a kor gazdaságában. Itt tömörült ugyanis a magánszektor képviselőinek egy része. A nők körében népszerű Geberta fodrász üzlete itt működött, mellette Lovró Sándor bőrdíszműves – időnként körkörös mozgással fix-pont után kutatva – kínálta szebbnél szebb alkotásait a járókelőnek. És néhány lépéssel arrébb Tóth cukrász isteni vanília fagyiját kaphattuk nyáridőben. Volt idő, hogy egyenesen a rendes havi vásárt tartották ebben az utcában. A vevőkör pedig ilyenkor és máskor is mindig rendkívül színes és vegyes volt, hiszen a pályaudvarok közelsége szinte csábította az embereket: a vonat vagy busz

Ha jő a jeges

Már érkezése is maga volt a felüdülés a forróságban.

Ahogy a bácsi levágott egy darab jeget, és néhány darab nekünk is hullt. Markunkba foghattuk, egymás ingébe csempészhettük. Ezen nagyon jót tudtunk mulatni mindannyiszor. Nevetve vártuk, hogy jöjjön el végre a fridzsiderek ideje…