Ady Endre kézfogása úgy lett enyém, hogy 1979-ben sikerült találkoznom Gyergyai Alberttel., a Nyugat kiemelkedő esszéistájával, a Bovaryné fordítójával. Életem első szakdolgozatát vittem néki,amit az ő önéletrajzi köteteiből írtam. Hosszú beszélgetésünk örökszép élményem.
A búcsúzásnál azt mondta Gyergyai:
– Fiatal barátom, – merthogy akkor még valóban fiatal voltam –, engedje
meg, hogy egy közvetítéssel átadjam Ady Endre kézfogását.
Csak
álltam ott, a Fillér utcai lakás ajtajában,
egyezerkilencszázhetvenkilenc decemberében, és fogtam egy kezet, amely
hetven évvel korábban Ady Endre kezét fogta, és nagyon jó volt. Az volt a
jó, hogy valamibe bekerültem, legalább is így éreztem, és nekem ezután
már vigyáznom kell.
Sok kezet kellett megfognom azóta, hol
szeretetből, hol muszájból. Azt a Gyergyai-kézfogást azonban viszem
magammal, Kislaktól, Nagybajomig, Budapesttől Párizsig. Ha nehéz idők
vannak, a zsebem mélyére rejtem, nehogy lekopjon róla Ady ostorának
fájdalom illata, Lédát cirógató puhasága.