A miénk, akik tudják, milyen volt, amikor a tizenkettes busz háromszor is megállt a Május 1 utcán, ahol nyolcvan fillérért lehetett venni egy Népsportot Újságos Mariskától, a miénk, akik közös tornagyakorlatot mutattunk be a Dózsa-pályán a békéért, hogy este aztán ismét találkozzunk néhány méterrel arrébb, az ifjúsági parkban. A miénk, akik tízforintos belépővel hallgathattuk a P.Mobil zenekart,ahogy játssza a kétforintos dalt, és olyan jó volt visszatapsolni őket, mert tudtuk: jobbról is rendőrség van, meg balról is, és pihennének már szegények, de mi olyan megbízhatatlanok vagyunk, vigyázni kell ránk. És a miénk ez a város, mert mi olyan nagyon tudtunk örülni, amikor Burcsa Győző a hosszú sarokba csúsztatta a labdát, mert nekünk az a gól nagyon kellett, és a miénk, mert a sportcsarnokban nekünk is van egy ötforintos téglajegyünk, emlékezetes téglajegy, még akkor vásároltuk, amikor egy Robert Kennedy nevű szenátort meggyilkoltak valahol Amerikában.
Ezektől az emlékektől lehetünk aztán magabiztosak. Itt zsebre vágott kézzel mehetünk végig a kaposi főutcán, melynek lekövezését a drága festő oly szépen ábrázolja, és azt mondhatjuk: ez a mi hazánk, ez a mi kicsi országunk, ez a mi városunk.
Kicsi városom: újra meg újra itt marad a fiad.
