Most, hogy szomorúan olvasom: Csákabonyi Balázs nyolcvanhárom éves korában örökre itt hagyta ezt a világot, arra a hiányra gondolok, hogy bizony soha nem jön már szembe velünk azon a sokat megért kaposi főutcán.
Pedig olyankor mindig megálltunk egy-egy szóra, ha úgy adta a helyzet többre is.
Komoly volt mindig és megfontolt, de valahogy a humort is értette. Kollégái mindig azt mondták: kiváló ügyvéd, és megbízható, becsületes ember.
Volt néhány évtizeddel ezelőtt a magyar történelemnek egy olyan pillanata, amikor úgy döntött ez az ország: az ilyen jellemű embereket kéne politikai pályára küldeni. Így lett ő is országgyűlési képviselő. Tán nem ünneprontás azt megállapítani: politikus soha nem lett abban az értelemben, amit ma (teljes joggal) politikusnak nevezünk.
Emberséges és becsületes maradt, és szerény, embertársaira mindig figyelő, azokat mindig segítő. Megoldani szerette és tudta a problémákat, nem előidézni.
Nehéz idők vannak rajtunk. Fohászunk ezért hangosabb most a szokásosnál: jaj, csak el ne fogyjanak az olyan emberek, mint a mi mindenkor mosolygós és szelíd bátyánk, Csákabonyi Balázs volt!
Mondják: a világ nem folytatódhat úgy, ahogy eddig ment. A jelen viharainak elmúlásával új idők, új trendek, új erkölcsök jönnek. Szebbek és jobbak, mint amilyenek ezidáig voltak.
Már most látni, mennyire hiányzik majd ő abból a nagy – reményeink szerint ránk köszönő – új és tiszta időkből!