Jordán Tamás hetvenhét

Emlékszem milyen véletlenül találtam rá két igen fontos versre.


Valamikor, a boldognak ígérkező kilencvenes évek legelején Cseh Tamás szerepelt Kaposváron. A koncert után nagyon sokáig beszélgettünk néhányan, ahogy ilyenkor szoktunk általában. Hajnal tájt Cseh Tamás bevallotta, hogy előtte nap sem aludt, mert Jordán Tamással volt egy társaságban, és úgy fejezték be az estét,hogy közösen elmondták Radnóti Miklós két versét: A Kolumbusz és az Ifjúság címűt. Hazaérve azonnal elolvastam ezeket. Aztán délelőtt, midőn álmosan kinéztem a munkahelyem ablakán, – furcsa játéka a sorsnak – éppen Jordán Tamást láttam elsuhanni . Akkor már egy-két évada nem Kaposváron szerepelt, ám a Kihallgatás című darab miatt újra visszajött. Azonnal utána eredtem, s megkértem: mondja el kamera előtt ezt a két verset. Emlékszem a meglepetésére, amikor meghallotta a kérést. Azóta őrzöm ezt a felvételt. Sokszor eszembe jutottak Radnóti szavai, no meg Jordán Tamásnak, ennek a nagyon nagy magyar színésznek a vers iránti alázata. Most feltöltöttem ide, arra gondolva, hogy éppen ma hetvenhét esztendős Jordán Tamás. Éltesse az Isten ezt a nagy magyar színészt! Cseh Tamás pedig egy hét múlva lenne ugyanennyi. Nyugodjék békében!

Meghalt Varga Imre

Meghalt Varga Imre, a magyar szobrászat nagy egyénisége hagyott itt bennünket. Kilencvenhat esztendősen távozott, tehát teljes életet élt, és ezt  nagyon jó leírni.  Emlékszem  az ünnepi alkalomra, amikor személyesen volt szerencsém találkozhatni a művésszel.  A somogyi irodalom felejthetetlen mindenese, Matyikó Sebestyén József  hívott  Siófokra. Méghozzá nevezetes dátumhoz kapcsolódóan: József Attila századik születésnapján.  Az ünnepi eseményen Juhász Ferenc költő mondott beszédet, s  a nézők között ott volt Varga Imre is. Jó arra gondolni most, hogy kik között éltünk.

De eszembe jut egy másik alkalom is. Ez a történet 1986-ban játszódott, nagy idők  előtt álltunk, és nagy idők voltak már mögöttünk.  Díszes és pompás  ünnepség közepette adták át Varga Imre szobor-csoportját. 1986-ban még senki nem gondolta, hogy csak néhány évig viccelődhetünk,élcelődhetünk a lejtőn lefelé sétáló alakokkal. Amúgy három Kossuth-díjast láthatunk  egy fotón, hiszen az alkotó, Varga Imre mögött  felfedezhetjük Máté Gábort és Jordán Tamást is.  

Az átadáskor voltak olyanok, akik azt látták: bizony ez egy drága monstrum, s mert nehéz helyzetben volt akkor  éppen az ország, úgy ítélték meg: jobb lett volna másra fordítani azt a pénzt. Aztán akadtak olyanok is, akik a beépített Dózsa-pályát sajnálták, hiszen egy lehetőséggel kevesebb maradt a focizni vágyók számára, másrészt meg az ifiparkok koncertjei után elandalgó szerelmes pároknak is rendkívül megbízható menedéket nyújtott ez a hely.
Az átadás érdekes pillanata volt, midőn a színház akkori tehetséges fiatal művésze, Máté Gábor mondott verset. Természetesen a Latinka-balladát adta elő. A szerző vezetékneve után egy pillanatra megállt: Hamburger…és ekkor a diákság hangos nevetésben tört ki. S csak utána folytatta: Jenő…senki sem sejtette akkor abban a tömegben, hogy talán egy ilyen nevetéssel kezdődik a rendszerváltás.

Az a rendszerváltás, aminek áldozatul esett a művész szobor-csoportja is.  Egy reggel légkalapácsos emberek jöttek, szakemberek, és megkezdték  a műalkotás bontását. Autóra kerültek a hajdani forradalmárok, köztük Lenin is, és többé már nem ment ott követői előtt, megtörten és fáradtan. Vége lett…