Vannak érzések, amik soha nem múlnak el.
Nem volt akkor még stadion. Pálya volt, legföljebb ha cukorgyári gödör, és mi ott ültünk a nézőtéren, szorosan, hogy mindenkinek jusson hely. Ültünk, és ámultunk, ahogy Burcsa a hosszú sarokba csúsztat, ahogy Nagy Lajos Konrád elé passzol, és ahogy Kiss Laci rávezeti a válogatott Kerekire a labdát, és bizony…de hát tudjuk miképpen szoktak az ilyesmik végződni. Góllal, góllal, és mi az ég felé tartottuk kezünket, míg ott lent, abban a sokat látott gödörben a mienk játszottak. A mieink…