Címke: Kiss László

Meghalt a versmondók mindenese

Miként ha év végi hajrát tartana a halál.

A legújabb hír, hogy immáron Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke is örökre itt hagyott bennünket, különösen lesújtó.  Személyében egy Örök Kaposvárit vesztettünk el, noha  több mint négy évtizede a fővárosban élt már. Magam is azok közé tartoztam, akik úgy érezhették:  abban az idegen nagyvárosban van egy barátjuk,-  inkább talán nagybácsijuk – akire mindig, minden időben lehet számítani. Nézem most üzenetváltásainkat. Nincs tíz napja, hogy születésnapomra kívánt minden jót. Én meg  a karácsonyeste feltett fotóját üdvözöltem szívecskével. Az unokája ült  ölében. Két boldog embert mutatott az a fénykép.

 Pár éve egy készülő könyvhöz kértem segítségét. Egy oldal jutott abban a könyvben az ő kaposvári tevékenységére. Most idemásolom. Nagyon szomorúan.

A kormány ipartelepítési politikájának köszönhetően kerül Kaposvárra a 1967. január 1-én a VBKM 11. számú gyáregységeként megalakult a Kaposvári Villamossági Gyára. A struktúra kialakításával egyidőben nagy hangsúlyt kapott a dolgozok szociális kulturális ellátása, így a gyáravatással egyidőben megkezdődött a gyár jóléti (szociális) és kulturális feltételeinek a megteremtése. Így 1968-ban megalakult (a gyári szakszervezet fenntartásával) a VBKM Klubkönyvtár, amelynek könyvekkel való ellátását az SZMT Központi Könyvtára biztosította.

A VBKM Vasas Színpadot 1969-ben a Szakszervezeti Bizottság felkérésére Kiss László alapította elsősorban a gyári dolgozók (munkásfiatalok) bevonásával, de környező gyárak „vasas” szakmunkás tanulói és fiatal felnőtt dolgozói is csatlakoztak a Színpadhoz. Egy ideig a Gyár tartották próbáikat, majd később a Latinka Sándor Megyei Művelődési Központban kaptak próbalehetőséget. 

A kor tendenciáinak megfelelően, un. irodalmi színpadi pódiumi játékokat mutattak be: versösszeállításokat, Petőfi műsor, Somogy költök bemutatása (Győri László, Fodor András, Takáts Gyula, Szirmai Endre) Angela Davis protest song, stb. valamint kabaréjeleneteket (Karinthy: Teknősbéka, avagy ki az őrült a csárdában, és Hans Sachs vásári komédiákat.

A gyári ünnepségek és a klubkönyvtár keretében megrendezett író-olvasó találkozók rendszeres szereplői voltak a színpad tagjai.
Fontos feladatuknak tekintették a rendszeres tanulást, a színpadi létezés törvényszerűségeinek az elsajátítását, így rendszeres volt a beszédtechnikai képzés, a mozgás gyakorlatok, és nem különben az alapvető színházi ismertek elsajátítása.

A Vasas Színpad legjelentősebb bemutatójára 1971-ben került sor, amikor a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár előadótermében megrendezhették első önálló estjüket, amelyen a következő színpadi játékokat, drámákat mutatták be: Dorde Lebovič: Az ezredik éjszaka; Robert Burns: A Vidám koldusok; Hans Sachs: Ha meghal a férj és Tüzes vas című darabokat.

A színpad legtehetségesebb fiataljainak a továbblépés lehetősége is megvolt, azaz a legjobbak az országos hírű Fonómunkás Kisszínpad tagjai lehetek (Béres Ferenc, Kovács László, Galambos Lajos, Hivatal Nándor és még sokan mások).

A Vasas Színpad 1976-ig működött folyamatosan, majd ezt követően – rövid kényszerpihenő után – Vajna Pál szervezte ujjá és vezette az együttest.

Kiss László vezette a gyári könyvtárat, majd 1971-től – 1976-ig Latinka Sándor Megye Művelődési Központ munkatársa lett, 1968-tól a Kaposvári Fonómunkás Kisszínpad tagja, vezető színésze. 1976 – 1978 Kaposvári Városi Tanács, népművelési csoportvezető, 1978 – 1979 Pataky Művelődési Központ előadóként dolgozott, majd ezt követően a Budapest VIII. ker. Tanács VB Művelődési Osztály csoportvezetője 1982 – 2009 között – nyugdíjazásáig – a mindenkori kulturális tárcánál dolgozott, az amatőr művészeti mozgalom segítőjeként, gondozójaként. 2009 – 2013-ig Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus munkatársa.

Alapítója a Magyar Szín-Játékos Szövetségnek (1991), a Magyar Versmondók Egyesületének(1992), alapító főszerkesztője a Játékos c. színház lapnak és a 25 éves Versmondó folyóiratnak. Munkássága elismeréseként több jelentős szakmai elismerésben részesült, amelyek közül kiemelkedik a Bessenyei György-, a Csokonai-, és a Radnóti-díj. Több jelentős művészet tanulmány és könyv fűződik a nevéhez .

Teltház a cukorgyári gödörben

Vannak érzések, amik soha nem múlnak el.

Nem volt akkor még stadion. Pálya volt, legföljebb ha cukorgyári gödör, és mi ott ültünk a nézőtéren, szorosan, hogy mindenkinek jusson hely. Ültünk, és ámultunk, ahogy Burcsa a hosszú sarokba csúsztat, ahogy Nagy Lajos Konrád elé passzol, és ahogy Kiss Laci rávezeti a válogatott Kerekire a labdát, és bizony…de hát tudjuk miképpen szoktak az ilyesmik végződni. Góllal, góllal, és mi az ég felé tartottuk kezünket, míg ott lent, abban a sokat látott gödörben a mienk játszottak. A mieink…

Ahogy vége a bajnokságnak

Gondoljunk arra, volt idő, hogy Kiss Laci és Burcsa Győző a Kaposvári Rákócziban rúgta a labdát! Ezért ne tévesszen meg senkit a pillanatnyi állapot! Kisasszonyok, széphölgyek, hajdan a foci valóban maga volt az élet!

Vonatkoztassunk el most attól a sületlen megállapítástól, hogy a labda gömbölyű, és vegyük példának magát a múltat, nézzük meg, abban miként tükröződik valóság és játék, igazság és hamisság, dac és irónia. Abban az értelemben, ahogy volt Kinizsi, Honvéd, Vasas, Gazdász,Építők, Spartacus,  Vörös Lobogó, Dózsa, és persze hogy volt  Hunyadi Vasutas, ma már nincsenek csapatok.
De ritkaságnak számított az a falu, amelyikben nem rúgták a labdát a fiúk. A fiúk, a hajdani kemény fiúk, akik mostanában már csapat nélkül ténferegnek szerte a városban, az országban, a nagyvilágban. Ha találkozunk nagy ritkán, még üdvözöljük egymást, de már nem állunk meg beszélgetni. Nem várunk semmit az új bajnokságtól sem. Nem lesznek hosszú szólói Kiss Lacinak, és Burcsa Győző sem veszi hátára a pályát. Persze, hát persze, hogy azért ugyan arra gondolunk mégis. A labda gömbölyű…

Búcsú Haász Lászlótól

Búcsú Haász Lászlótól.

Jánoshalmán helyezték ma örök nyugalomra Haász Lászlót. A 75 éves korában elhunyt kaposvári születésű mester, a hetvenes években a Kaposvári Rákóczi ifjúsági csapatának, a Táncsics Gimnázium csapatának, a Marcali SE és a Lábodi Medosz csapatának volt sikeres edzője. A somogyi sportbarátok és hajdani tanítványok nevében Varga István mondott búcsúbeszédet.

   Lám, Laci bátyánk, kedves tanárunk, feledhetetlen trénerünk, igaz barátunk,lám: itt vagyunk.

Igen, kedves családtagok, tisztelt gyászoló grémium, indultunk hajnalban  Somogyországból, a mi dimbes-dombos szülőföldünkről, ahol Haász László is meglátta a napvilágot. Gyász és tisztelet parancsolt útra bennünket, hogy itt legyünk, midőn agyőt intünk drága halottunknak.

A pirkadatból maradt ködben madárkák daloltak, mintha csak arra kértek volna minket, a hajdani gimnáziumi futballcsapat  egykori lelkes tagjait, hogy adnánk át szíves üzenetüket itt a ravatalnál neked. Vadak ha, futottak át  előttünk az úton, tudtuk jól: téged,a régi vadászt tisztelték meg iramukkal.

Egykori nádvékonyságú tornászlányok,-  tanítványaid szintén – pedig lelkünkre kötötték: jelentsük neked ehelyt nagymamai búcsúcsókjaikat.

Ezekkel a nemes terhekkel érkeztünk, sok-sok mondandóval, most mégis hallgatnánk legszívesebben.  Csöndben ugyanis talán nehezebben támad a gyász, a könny, a bánat. Pedig lesújtva is beszélnünk kell arról, kedves jánoshalmiak, hogy mennyire szerettük ezt az embert mi ott Somogyban. Szerettük, mert    olyannyira megszépítette ifjúságunkat, hogy attól a legutóbbi időkig szárnyalni voltunk képesek. Egy-egy régi játszótársunk korai halála ingatta csak meg néha hitünket, hogy itt nem rendben mennek a dolgok. De mindvégig reménykedtünk. Bíztunk benne, hogy egyszer egy nagyon szép napon itt hagyja majd magukat a Tanár úr, mert hírét veszi, hogy nagy szükségünk lenne rá, és érkezik hozzánk vissza. Hányszor. de hányszor csengett is  már fülünkben, ahogy üvöltve adja az utasítást, nekünk, az Élet nevű stadionban  játszó fiúknak: Küher cseréljen helyet Kiss Lacival!  

És Küher Jani helyet cserél Kiss Lacival, és rögtön helyre állnak a dolgok, a világ dolgai állnak helyre, s lesz minden egyszerű,és világos, és átlátható mindannyiunk számára az idők végezetéig. Ehhez volt nagy képessége Haász Lászlónak! Észrevenni a  struktúrákban a hibát, és meglátni, hogy azt kijavítva működni fog minden. Mi –hajdani fiúk – pedig ösztönösen éreztük ezt, azért mentünk utána szinte vakon, lestük: mit kell tennünk a sikerért.
Lehet, hogy ez a mostani pillanat az, amikor be kell látnunk: vége. Vége, mert  nem áll már össze az a csapat, nem futunk ki erőtől duzzadóan a pályára soha már, s nem lesz miénk a győzelem, mint annyiszor.

Óhajtjuk nagyon, hogy ne így legyen!

Tekintetünket ugyanis a  mi drága barátunknak, mesterünknek nem a halálára, hanem életére szegezzük. Tegyünk is bármit eztán,  küzdjünk vagy játsszunk akárhol is, képzeletünkben  ott áll a pálya szélén, immáron  örökétig, a Tanár úr. Hibát ha vétünk: feddően ő szól, sikert, ha aratunk, ő dicsér.

Isten veled, Laci bátyánk, nehéz a szívünk, de a te álmod legyen könnyű!  Az előrement fiúk várnak már odafönt, tarts nékik egy edzést! Mondd meg, hogy öleljük őket, és nagyon hiányoznak. Nagyon hiányoztok!