
Nagy ünnepség közepette adták át Varga Imre szobor-csoportját. 1986-ban még senki nem gondolta, hogy csak néhány évig viccelődhetünk,élcelődhetünk a lejtőn lefelé sétáló alakokkal.
Az átadáskor voltak olyanok, akik azt látták: bizony ez egy drága monstrum, s mert nehéz helyzetben volt akkor is az ország, úgy ítélték meg: jobb lett volna másra fordítani azt a pénzt. Aztán akadtak olyanok is, akik a beépített Dózsa-pályát sajnálták, hiszen egy lehetőséggel kevesebb maradt a focizni vágyók számára, másrészt meg az ifiparkok koncertjei után elandalgó szerelmes pároknak is rendkívül megbízható menedéket nyújtott ez a hely.
Az átadás érdekes pillanata volt, midőn a színház akkori tehetséges fiatal művésze, Máté Gábor mondott verset. Természetesen a Latinka-balladát adta elő. A szerző vezetékneve után egy pillanatra megállt: Hamburger…és ekkor a diákság hangos nevetésben tört ki. S csak utána folytatta: Jenő…senki sem sejtette akkor abban a tömegben, hogy egy ilyen nevetéssel kezdődik talán a rendszerváltás.