Magyar kultúra

Hetvenhét esztendős lenne Cseh Tamás. Ma, a Magyar Kultúra Napján.

Minden időben őrzök   egy cetlit. Cseh Tamás írta rá  akkori  elérhetőségeit, csaknem negyven esztendővel ezelőtt.

Forró júliusi nap volt, állítólag annak az évtizednek a legforróbb napja. És mi ezen a kánikulai napon szó nélkül gyalogoltunk Nagy Fecó barátommal Révfülöpről Kővágóörsre. Nem méltatlankodtunk, nem mondtuk, hogy máskor kellett volna talán jönni. Ugyanis küldetésben voltunk. Cseh Tamáshoz tartottunk.
A főiskola legújabb tanársegédeként – amolyan senki másnak nem kellő állásként – megkaptam a közművelődési titkár címet. Magam pedig megtiszteltetésnek vettem ezt, mert a rendezvényeket én szervezhettem. Cseh Tamás egyik tavaszi kaposvári fellépése utáni beszélgetésen említette, hogy a nyarat kővágóörsi házában tölti, ha arra járunk, menjünk csak be hozzá. S mi mentünk. Apropót ehhez az szolgáltatott, hogy a főiskolán szerettünk volna Cseh Tamás-klubot indítani. Ehhez kértük támogatását, no és legfőképpen beleegyezését.
Mindkettőt megkaptuk…
Így aztán szeptemberben az induló tanév tervezésekor a legkomolyabb programként jeleztem a klub elindulását, mint ami már a névadóval is egyeztetve van. A finomságokra mindig érzékeny főnököm azonban valamit megsejtett. Ezt egyeztetni kell. S én mentem egyeztetni a nevezett igen fontos személyhez, ma már nem is tudom a beosztását, de fontos személy volt akkor. Cseh Tamás-klubra van hallgatói igény – kezdtem jövetelem célját. Amúgy 1981-et írtunk, szép volt a világ, igaz a szocialista tábort aggasztotta  némileg a lengyel helyzet. Emberünkben is ott munkált a félelem, mert hosszasan ízlelgette a szavakat: Cseh Tamás, Cseh Tamás….jaj, a csehekkel annyi baj van, most meg itt vannak még a lengyelek is…nem lehetne valami frappánsabb nevet kitalálni annak az ifjúsági klubnak? – kérdezte. Dehogynem! – válaszoltam azonnal: legyen százszorszép. Az nagyon jó, mehet mondta, és mi még aznap elkezdtük  rajzolni a plakátokat…