A mi korzónk

Klencsár Gábor felvétele

Háttal pedig nem kezdünk fotót.

Látom,rögtön látom: a nyolcvanas évek! A jó szemű és szépreményű Klencsár Gábor (vajon mi lett vele?) fotója. S ott sétálunk, fontolva haladunk, magunk is, előre az időben, miként ha lenne minden vidám és reményteljes. Igen, most, hogy ezt írom,a reményre emlékszem leginkább. Hogy majd vége lesz egyszer ennek az egésznek, és más idők jönnek el, szebbek, jobbak, és legfőképp: szabadabbak. Ezt gondoltuk akkor. És köröttünk emberek mindenütt, és arcukon látszik: ezt érzik mindannyian ők is.
Nincs ma már az a bizonyos utca sehol. Eltűnt, miképp a remény…

Aszfalt és patika

Voltak városok, amelyekben már akkor díszburkolat borította a sétáló utcát.

A mi városunk nem ilyen volt. Mégis mennyire jólesett végig menni azon az aszfalton, napjában akár többször is. Ez volt a mi korzónk. A korabeli közösségi oldal! Itt mindenkivel lehetett találkozni, mindenkinek lehetett üzenni, mindenkiről meg lehetett tudni a legújabb híreket…

Fiúk az aszfaltról

Mert a Május 1 utcán ott volt mindenki. ..

Ott sétált azokban a hetvenes évekbéli szűnni nem akaró délutánokban. És előbb vagy utóbb mindenkivel össze lehetett futni, ha nagyon fontos volt egy találkozás, csak annyit mondtunk Kalamász Jocinak, Serák Józsinak vagy a többieknek: a Maciban leszünk…És jött a keresett személy még aznap este…