Nagy ünnepség közepette adták át Varga Imre szobor-csoportját. 1986-ban még senki nem gondolta, hogy csak néhány évig viccelődhetünk,élcelődhetünk a lejtőn lefelé sétáló alakokkal.
Az átadáskor voltak olyanok, akik azt látták: bizony ez egy drága monstrum, s mert nehéz helyzetben volt akkor is az ország, úgy ítélték meg: jobb lett volna másra fordítani azt a pénzt. Aztán akadtak olyanok is, akik a beépített Dózsa-pályát sajnálták, hiszen egy lehetőséggel kevesebb maradt a focizni vágyók számára, másrészt meg az ifiparkok koncertjei után elandalgó szerelmes pároknak is rendkívül megbízható menedéket nyújtott ez a hely. Az átadás érdekes pillanata volt, midőn a színház akkori tehetséges fiatal művésze, Máté Gábor mondott verset. Természetesen a Latinka-balladát adta elő. A szerző vezetékneve után egy pillanatra megállt: Hamburger…és ekkor a diákság hangos nevetésben tört ki. S csak utána folytatta: Jenő…senki sem sejtette akkor abban a tömegben, hogy egy ilyen nevetéssel kezdődik talán a rendszerváltás.
Meghalt Varga Imre, a magyar szobrászat nagy egyénisége hagyott itt bennünket. Kilencvenhat esztendősen távozott, tehát teljes életet élt, és ezt nagyon jó leírni. Emlékszem az ünnepi alkalomra, amikor személyesen volt szerencsém találkozhatni a művésszel. A somogyi irodalom felejthetetlen mindenese, Matyikó Sebestyén József hívott Siófokra. Méghozzá nevezetes dátumhoz kapcsolódóan: József Attila századik születésnapján. Az ünnepi eseményen Juhász Ferenc költő mondott beszédet, s a nézők között ott volt Varga Imre is. Jó arra gondolni most, hogy kik között éltünk.
De eszembe jut egy másik alkalom is. Ez a történet
1986-ban játszódott, nagy idők előtt
álltunk, és nagy idők voltak már mögöttünk.
Díszes és pompás ünnepség
közepette adták át Varga Imre szobor-csoportját. 1986-ban még senki nem
gondolta, hogy csak néhány évig viccelődhetünk,élcelődhetünk a lejtőn lefelé
sétáló alakokkal. Amúgy három Kossuth-díjast láthatunk egy fotón, hiszen az alkotó, Varga Imre
mögött felfedezhetjük Máté Gábort és
Jordán Tamást is.
Az átadáskor voltak olyanok, akik azt látták:
bizony ez egy drága monstrum, s mert nehéz helyzetben volt akkor éppen az ország, úgy ítélték meg: jobb lett
volna másra fordítani azt a pénzt. Aztán akadtak olyanok is, akik a beépített
Dózsa-pályát sajnálták, hiszen egy lehetőséggel kevesebb maradt a focizni
vágyók számára, másrészt meg az ifiparkok koncertjei után elandalgó szerelmes
pároknak is rendkívül megbízható menedéket nyújtott ez a hely.
Az átadás érdekes pillanata volt, midőn a színház akkori tehetséges fiatal
művésze, Máté Gábor mondott verset. Természetesen a Latinka-balladát adta elő.
A szerző vezetékneve után egy pillanatra megállt: Hamburger…és ekkor a
diákság hangos nevetésben tört ki. S csak utána folytatta: Jenő…senki sem
sejtette akkor abban a tömegben, hogy talán egy ilyen nevetéssel kezdődik a
rendszerváltás.
Az a rendszerváltás, aminek áldozatul esett a
művész szobor-csoportja is. Egy reggel légkalapácsos
emberek jöttek, szakemberek, és megkezdték
a műalkotás bontását. Autóra kerültek a hajdani forradalmárok, köztük
Lenin is, és többé már nem ment ott követői előtt, megtörten és fáradtan. Vége
lett…
