A Szabad Európa puszta léte is megnyugtató volt abban az időben. Jó volt tudni, hogy amennyiben tájékozódni akarunk, este, lefekvés után csak be kell kapcsolni a 49-es rövidhullámon hallható állomást. Dehát egy idő után akár napközben is vettük már a bátorságot.
Nyár volt, kánikula, de három óra előtt már gyülekeztünk a grundon. A cseri lőtér árnyas akácai alá húzódtunk be, előkerült a kártya, de igazából Lajpit vártuk, aki érkezett is Orionton márkájú táskarádiójával, amit annyira kikezdett már a szüntelen használat, hogy nemes egyszerűséggel szögekkel erősítette meg.
És a három órai
hírek után azonnal kezdődött a Tinédzser-parti. Addigra Lajpi már rég
kihúzta rádiójának antennáját, úgy helyezkedett, hogy minél közelebb
kerüljön Münchenhez, ahonnan az adás jött. A mikrofonnál Cseke László –
hallottuk, aztán hol elhalkult, hol megerősödött a hang. Füredi szamár, a
káposztaföldek réme – jelige kérését nyugtázom, és máris indítom a
korongon a Creedence Clearwater Revival együttes Have you ever seen the
rain? című számát. Ott ültünk, és ámulattal hallgattuk a fejleményeket.
Az amerikaiak éppen a Holdra készültek, de nekünk akkor München messzebb
volt.
Aztán telt, múlt az idő, ahogy szokott. Én egy rádió
főszerkesztőjeként dolgoztam épp, amikor bejött hozzám fiatal kollégám,
segítséget kérve. Bizonyos Cseke Lászlóval akar interjút készíteni, aki a
városban tartózkodik éppen, de őszintén bevallja: keveset tud róla.
Mondanék-e róla néhány fontosabb dolgot?
Ott álltam, és bizony semmi
fontosat nem tudtam. Csak annyit, hogy a riportalany kiválasztása jó,
de a riportkészítést ezennel főszerkesztői hatáskörbe vonom. Azt hiszem,
hogy sem előtte, sem utána nem készítettem rádióinterjút, mint akkor.
(Pösze ember ne menjen a jégre!)
Emlékszem, mennyire otthon érezte
magát Cseke László a stúdióban, ahol én megilletődve ültem, mintha éppen
a Holdon járnék. Kis lépés volt persze ez az emberiségnek, de nagy
lépés nekem…