Ezen a szakaszon már futni kellett.
A hetvenes évek végén sokszor lehetett látni egy fiatalembert, amint elhagyva a Latinka Sándor utcát, rohan a délutánban a 3-as busz Vár utcai megállójához. Előfordult az is, hogy hiába volt minden: késő érkezett. Remény ilyenkor is maradt, mert ha a cseri sorompó éppen zárva volt, a buszvezető rendszerint kinyitotta az ajtót várakozás közben. Ellenkező esetben a futás tovább folytatódott, egészen a Hunyadi Vasutas cseri pályájáig. Ott már melegített javában a csapat. Néhány perc múlva a sportfelszerelésbe bújt fiatalember röstelkedve csatlakozott a csapathoz. Elnézést mester, órám volt, és késett a busz. –Nem is mondta fiam, hogy vettek buszt – válaszolta Laczkovics Lajos edző,aki nem szerette, ha komolytalanul veszik a megyei első osztályú bajnokságot. Azt hirdette ugyanis, hogy a szorgalmas edzés lehet csak a siker záloga. Mi pedig elhittük neki valamennyien, hiszen a szemünkben a legtöbbre ő vitte a sport terén. Sok-sok éven át volt ugyanis a Kinizsi balszélsője, és az NB II-nem játszhattak akárkik…
