Könyvek, kedvezménnyel,szorongással

A kisebb könyvesboltok voltak az igaziak.

Hányszor,de hányszor sikerült megvenni olyan nekünk nagyon kellő műveket, melyektől azt reméltük: elolvasva még az életünket is megváltoztatják! Egyszer, a kilencvenes évek elején , amikor még kerestünk könyveket, belépve abba a szeretett Tanácsház utcai boltocskába, a máskor mindig mosollyal fogadó gyerekkori barátom, Takács Csaba rosszkedvűen állt a pult mögött. Gyere, válogass – mondta. Fölszámolnak bennünket. Kilencven százalékos árleszállítás van. Használd ki! Soha olyan szomorúan nem böngésztem még könyvesboltban. Bár örültem a lehetőségnek, de lehangoló lett az olcsóságtól minden. Hogy a nagy klasszikusok pár forintért ott hevertek! Sok-sok új könyvvel gazdagodtam azon a délutánon. Azt a szorongást azonban nem feledem. Abban ugyanis nem bíztam már akkor sem, hogy a könyvek által megy előrébb a világ, de hogy nélkül a borzalmas lesz, abban biztos voltam…