Nemcsak a szeszt mérő helyeknek volt kultusza. Legendás tejivókat is találtunk szépen a városban…
A fonott kalács három harmincba került, az biztos. Mint ahogy az is: fél liter tejeskávé éppen három forintba. Így ha hét forinttal indultunk el, még csak húsz fillért kellett valahol szereznünk, és jutott még egy Népsportra is. A népes vendégsereg reggel két jól elkülönített részre oszlott. A zöm kakaót ivott, a csekély kisebbség egyszerű tejet. A tejeskávé ivók – akik közé magunk is tartoztunk – kellő távolságban álltak mindkét rétegtől. Részemről nem volt átjárás, szilárdan kitartottam a gimnázium négy esztendeje alatt a tejeskávé mellett. A tejeskávét állva kellett inni, legjobban akkor esett, ha az utca felé állhattunk, és bámulhattuk kortyolgatás közben a kirakat üvegén át a siető járókelőket. Ilyenkor rendeztük a gondolatainkat, számba vettük az előttünk álló napot… Akkurátusan elfogyasztva már szépen is indult a nap. Nehéz volt bármivel elrontani…