Volán

Abban az időben nagyon fontos tudásnak számított az autóbuszok indulásának helye.

Tizenkét különböző járat, többnyire mindenféle betűjelzések nélkül. A 4-es a legkedvesebb természetesen, a Töröcskei utca végállomással. Esetleg a 3-as, amelyik megállt a Vasutas pályánál is. No és a 12-es a kalinyini városrészbe vitt bennünket, a 7-est és 8-ast pedig akkor vettük igénybe, amikor nyaranként anyánk munkahelyén, a Delta ktsz-nél diák munkálkodtunk. A diákbérleteket pedig – talán negyven forintos áron – a vasútállomással szembeni bódéban vásárolhattuk meg. A busz is része volt az életünknek…

Útban a Vasút pálya felé

A Cseri útra érve mindig angyali nyugalom lett úrrá rajtunk. Hazai pálya-morzsa…

Itt már ugyanis otthon voltunk. Úgy éreztük: nem történhet velünk baj, hiszen tudtuk melyik házban ki lakik. Név szerint ismertünk mindenkit. Még a Cseri 10-ben is, ahol tanáraink közül laktak sokan, Teller néni, a takarító, akivel mindig el lehetett beszélgetni, néhány házzal arrébb pedig egyenesen kertjéből Jordanics igazgatónk nézte: rendben haladunk-e. De hát rendben haladtunk, miféle rendbontásnak lehettünk volna szereplői…?